Rali: a Hangodi, Bunkoczi kettős megnyerte első Eb-futamát

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2023.05.07. 20:12
null
A Hangodi, Bunkoczi kettős megnyerte első Eb-futamát (Fotó: Makai Gergely)
Tanulságos, kimerítő, győztes. A Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László kettős pályafutása első Európa-bajnoki futamán, a Kanári-szigeteken győzelmet aratott az RC4-es kategóriában. A fiatal Peugeot-pilóta önkritikával élve elismerte: kétségbeejtően sokat kell még fejlődnie.

Tanulni mentek az Európa-bajnokságra. Hangodi Bendegúz és Bunkoczi László két egymást követő, Peugeot-kupa bajnoki cím után az idén az ERC-ben méreti meg magát, és megvolt a bemutatkozás is. Az RC4-es kategóriában aratott győzelemnek örülnek, de kellő óvatossággal kezelik.

„Szép az eredmény, örülünk is neki, de egy valós, saját erőből aratott győzelemtől még messze vagyunk – értékelt Hangodi. – Rengeteget készültem erre a versenyre, sok mindenen változtattam, hogy gyorsabbak tudjunk lenni, megdolgoztam az Eb-indulásért. Éreztem is magamon a fejlődést, de végül nagyon messze voltunk Roberto Daprától, akit a legnagyobb ellenfelünknek gondoltam előzetesen. Neki végül technikai hiba miatt ki kellett állni, így kerültünk az élre. Nagyon örültem neki, de kétségbeejtően sokat kell még fejlődnünk, mert ilyen pályákon mi még nem versenyeztünk. Otthon tempós, nem túl kanyargós pályákhoz szoktunk, itt viszont annyi volt a kanyar, hogy össze se tudtuk számolni. Szinte újra kellett tanulnom a ralizást.”

Bunkoczi László hozzátette, ha pilótáját sokkolta, mennyit kell még tanulni, akkor őt, több, mint húsz év versenyzés után pláne: csak a 3.8 kilométeres tesztpályán 58 kanyar volt, akkor bárki gondolhatja, mennyi volt a hosszabb gyorsaságikon. „Néha azon kaptam magam, hogy egyszerűen összeakadt a nyelvem, olyan gyorsan jöttek egymás után a kanyarok – mondta Bunkoczi. – A pályabejárás után azt álmodtam, hogy elrontottam a diktálást, és Beni rám szólt, hogy keressem meg, hol vagyunk... Ilyen mértékű hiba nem volt a munkámban, de sok kicsi pontatlanság igen. Nagy értékű győzelem ez, de szerényen kell hozzáállnunk, mert több kell, ha előre akarunk lépni. Mindent egybevetve nagy élmény volt ez a verseny, nem bántuk meg, hogy elmentünk: a Tagai Racing Technology remek munkát végzett: a Peugeot végig tökéletesen muzsikált, bár néhány fénysérülés azért lett rajta a korlátérintések miatt.”

A további magyar párosok közül a László Martin, Berendi Dávid kettős elképesztő részeredményeket produkálva, végül az abszolút 16. helyen végzett. A Csomós Miklós, Nagy Attila kettős remekül kezdett, a kvalifikáción a harmadik helyet szerezte meg, ám a negyedik szakaszon pályafeldolgozási hiba miatt a szalagkorlátnak ütközött, és a verseny feladására kényszerült. Az autó nagyon összetört, de a versenyzők szerencsére sérülés nélkül megúszták az esetet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik