Kamion Eb: újabb pole-ig menetelt Kiss Norbert az újjáépített géppel

2022.06.12. 10:01
null
Kiss Norbert a vasárnapi időmérőt is behúzta a Hungaroringen (Fotó: Meder István)
A kamion Európa-bajnokság (ETRC) magyarországi versenyhétvégéjének második időmérőjén is Kiss Norbert szerezte meg a pole pozíciót. Bár a kamionját a szombati balesete következtében egész éjjel szerelték, a riválisok ezúttal sem bírtak a magyar versenyzővel, aki az első rajtkockácól vághat neki a harmadik futamnak is.

Kemény éjszaka áll a Révész Racing szerelői mögött, miután a szombati második versenyen elszenvedett baleset következtében gyakorlatilag újjá kellett építeni Kiss Norbert kamionját. Bár félő volt, hogy egy éjszaka nem lesz elég a jelentős munkálatokra – és a magyar pilóta számára a tervezettnél hamarabb véget ér a versenyhétvége –, végül sikerült befejezni az újjáépítést, így a riválisoknak vasárnap is igencsak számolniuk kell Kiss Norberttel.

A hazai pályán versenyző pilóta ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta, és mindenkinél gyorsabb volt a bemelegítő edzésen. Nem sokkal később az időmérővel folytatódott a program, amelyen Kiss ezúttal sem talált legyőzőre, így a harmadik versenynek is a pole pozícióból vághat neki a Hungaroringen.

A magyar pilóta mellől Adam Lacko, a második sorból Sascha Lenz és Jochen Hahn vághat neki a hétvége utolsó ellőtti összecsapásának.

Folytatás 12.40-kor a harmadik futammal!

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert megint megcsinálta!

Egyéb autó-motor
2026.06.07. 19:24

Kiss Norbert: egy sima, egy szoros

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 19:45

Kiss Norbert négy futamból három győzelemmel kezdett a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 19:47

Gyorsasági kamion Eb: Kiss-duplával kezdődött a szezon

Egyéb autó-motor
2026.05.30. 19:48

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58

Videó: versenyzők vették birtokba a hófödte Hungaroringet

Egyéb autó-motor
2026.01.16. 12:52

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és nyolcadik hellyel zárta az idényt Kiss Norbert

Egyéb autó-motor
2025.10.05. 18:01

Gyorsasági kamion Eb: Kiss futamot nyert, Európa-bajnok a Révész Racing

Egyéb autó-motor
2025.10.05. 09:05
Ezek is érdekelhetik