MotoGP: törölték a sepangi hivatalos téli tesztet

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2021.01.12. 17:06
null
Törölték a sepangi tesztet (Fotó: AFP, archív)
A koronavírus világjárvány nem enged a szorításból, és sok más mellett, a sport világára kifejtett hatása sem múlik. Kedden először a Formula–1-es naptár változásait jelentették be, majd délutánra a MotoGP menetrendje is megváltozott. Egyelőre csak a téli teszt programja, miután törölték a sepangi tesztet, de kevés az esély, hogy a futamok kapcsán ne legyen majd változás.

Mindenki abban bízott, hogy az új év beköszöntével magunk mögött tudhatjuk a sport világát is erősen érintő koronavírus-világjárványt, de sajnos ettől még messze vagyunk. Hiába a vakcinák engedélyezése, az oltás lassan halad, s a vírus közben folyamatosan terjed és mutálódik.

Egy nappal ezelőtt még úgy tűnt, minden nehézség és korlátozás ellenére a Dorna sikeres tárgyalásokat folytatott a malajziai kormánnyal, ígyszigorú protokoll mellett ugyan, de a február 19. és 21. között esedékes téli teszt megrendezésre kerül a Kuala Lumpur mellett található pályán, és 11 hónap után ismét Európán kívül motorozhatnak a MotoGP-kategória versenyzői.

A malajziai király azonban európai idő szerint kedd reggel vészhelyzetet hirdetett az országban a Covid-19 intenzív terjedése miatt, és mert kritikus pontra jutott a kórházak telítettsége.

A Dorna ezek után úgy döntött, nem rizikózik és nem tartja hintában sem magát, sem a csapatokat, így délután hivatalosan is törölte a malajziai téli tesztet.

A szezon így a március 10. és 12. között esedékes katari téli teszttel kezdődhet el, ahol március 28-án tartják a szezonnyitót – jelen állás szerint egyidőben az F1-es nyitánnyal, aminek az Ausztrál Nagydíj halasztása után Bahrein ad otthont.

Ami a MotoGP-versenynaptárat illeti, a második és a harmadik futam halasztására elég nagy az esély, április 11-én Argentínában, egy héttel később az USA-ban versenyeznének.

A Dorna igyekezett felkészülni az esetleges változásokra, így három tartalékpályát is megjelölt a provizórikus naptár kiadásakor.

Ahogy az F1-be, úgy a MotoGP-be is Portimao tartalékként térhet vissza a tavalyi sikeres bemutatkozásokat követően.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
2026.08.09. 17:22

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
2026.07.21. 14:29

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt a Sachsenringen, Bezzecchi már csak 4. a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 16:21

MotoGP: Bezzecchinek eltört a kulcscsontja

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 13:57

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

MotoGP: Álex Márquez a KTM-nél folytatja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.07.06. 11:45

MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Egyéb autó-motor
2026.07.01. 10:59