MotoGP: ennél rosszabbul nem is kezdődhetett volna

2020.07.19. 07:47
null
„Néha nyersz, néha veszítesz” – fogalmazott Rins (Fotó: Álex Rins – Suzuki Ecstar)
Mint megírtuk, bukások sorával ért véget a MotoGP időmérője. Álex Rins esése már az első pillanatokban sem nézett ki jól, úgy hagyta el a pályát, hogy jobb karját a másikkal tartotta.

Egyből sejteni lehetett, hogy a kulcscsontjával vagy a vállával lehet gond, a csapat pedig kora este megerősítette, hogy kiugrott a válla, továbbá eltört a felkarcsontjának teteje és több izom is sérült.

A hatalmas fájdalom miatt egyből szedálni kellett Álexet, ahogy beértek vele a pályakórházba, és azonnal „versenyzésre alkalmatlannak” nyilvánították még a délután során.

A Suzuki esti közleménye úgy fogalmaz, hogy indulása kérdéses, ami hurráoptimizmusnak tűnik az első hírek után.

Dr. Xavier Mir a MotoGP traumatológiai szakorvosa elmondta, nagyon fontos, hogy rögtön az elején megfelelő kezelésben részesüljön egy ilyen sérülés után, hiszen annak hiánya hosszú távon nagy problémákat okozhat majd a spanyolnak, ahogy azt már több versenyzőnél is láttuk.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy mennyi idő alatt jöhet teljesen rendbe Rins, ami most még az átlagosnál is fontosabb, hiszen jövő héten Jerezben újabb futam Andalúz Nagydíj néven, majd csupán egy hét szünet után három egymást követő versennyel folytatódik a szezon Brnóban és a Red Bull Ringen.

Ennél rosszabbul aligha kezdődhetett volna neki a szezon, főként úgy, hogy a kihívók között tartották számon.

FRISS: Rins csapatfőnöke, Davide Brivio elmondta, hogy egyelőre csak remélni tudják, hogy jövő héten motorra tud majd ülni és az előttük álló öt napban mindent megtesznek majd ennek érdekében.

Rins bukása

Kérdés, hogy ki érdemli meg valójában, hogy pole pozíciót

Rins bukása után, ami pár másodperccel Jack Miller esését követően történt ugyanabban a kanyarban, dupla sárga zászlót lengettek a pályabírók, ennek ellenére többen is javítottak a köridejükön. Bradley Smith ezzel kapcsolatban kritikát fogalmazott meg, amiről az alábbi videóban mondjuk el a további részleteket.

A szombati nap során nem ez volt az egyetlen sárga zászlóval összefüggő eset, Marc Márquez elsőre indokolatlannak tűnő lassú haladásának éppen ez volt az oka a harmadik szabadedzésen.

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2026.06.10. 20:03

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
2026.06.09. 13:09

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
2026.06.09. 06:35

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
2026.06.08. 19:20

MotoGP: Márquez vasárnap is nyert a Balatonon, 100. futamgyőzelmét aratta

Egyéb autó-motor
2026.06.07. 15:05

Marc Márquez tudatosan nyomta meg a sprint elejét

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 20:54

Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot a Balaton Parkban

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 15:33

MotoGP: Márquez indulhat az élről a Magyar Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 12:19
Ezek is érdekelhetik