IndyCar: Alonso után is van élet – bemutatta új csapatát és autóját a McLaren

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.02.10. 12:51
null
Az Arrow McLaren Racing 2020-as autója (Fotó: Arrow SP)
Hétvégén bemutatta új IndyCar autóját a McLaren, amely 1979 után fut ismét teljes szezont a tengerentúli formulaautós sorozatban. A csapat a Schmidt Peterson Motorsportsszal közösen vág neki az évadnak, a pilóták pedig a korábbi Red Bull-üdvöske Patricio O'Ward és az Andretti által protezsált, az elitben idén bemutatkozó Oliver Askew lesznek.

Érdekesség, hogy az SPM autóit az előző évadban még Honda-motor hajtotta, ám a McLarennel kötött megállapodás után a japán óriás jelezte, kénytelenek lesznek Chevrolet-re váltani, ugyanis a 2017-ben véget érő, csúfos kudarcot hozó Formula–1-es projekt után nem kívánnak újra együtt dolgozni a britekkel.

A csapat hivatalos neve Arrow McLaren Racing SP lesz a 2020-as évadban. A megállapodás részleteit januárban nem hozta nyilvánosságra a McLaren, csupán annyit közölt a hivatalos honlapján, hogy hosszú távú megállapodás született az IndyCar-csapat működtetéséről.

Az ESPN információi szerint ez legalább ötéves tervet jelent, így a 2017-es és a 2019-es (végül sikertelen versenykvalifikációt hozó) Indy 500-as beugrás után teljes évadra is visszatérnek a papajasárga autók az amerikai sorozatba. Igaz, ezúttal már Fernando Alonso nélkül.

A McLaren legutóbb 1979-ben indított teljes idényes csapatot az IndyCarban, amelyben az azt megelőző tíz évben összesen 18 futamgyőzelmet szerzett.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36

Először a pályán a címvédő McLaren; az Audi megint megadta magát – videók

F1
2026.01.28. 12:19

Hadjar az első tesztnap leggyorsabbja; az Aston Martin késésben van – videók

F1
2026.01.26. 18:26

A Mercedes elsőként hajtott pályára; a McLaren és a Red Bull leleplezte a 2026-os autóját – képek

F1
2026.01.26. 10:34
Ezek is érdekelhetik