WTCR: Minden a terveink szerint alakult pénteken – Michelisz

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2019.12.14. 15:01
null
Michelisz Norbert úgy érzi, ura a helyzetnek (Fotó: fiawtcr.com)
Úgy érzi, ura a helyzetnek, ugyanakkor tudja, nem szabad hátradőlni, hiszen a neheze még hátravan. Michelisz Norbert háromból két futamon az élről rajtol a malajziai idényzárón.

 

– Ezt hívják úgy, hogy tökéletes kezdés?
– Igen, de ahhoz, hogy legyen bármi jelentősége, tökéletes folytatás is kell – mondta Michelisz Norbert. – Persze, örülök neki, hogy a pénteki napból sikerült kihoznunk a maximumot és megnyerni mindkét időmérő edzést, de azért a feszültség nem ment le rólunk, hiszen hetvenöt pont talál gazdára vasárnap, és az én előnyöm Esteban Guerrierivel szemben tizenöt.

– Továbbra is úgy érzi, hogy ura a helyzetnek?
– Igen, és ez önbizalmat ad. Mint ahogy az is, hogy minden a terveink szerint alakult pénteken.

– Meglepte, hogy Muller és Björk, vagyis a Lynk & Co versenyzői ennyire lemaradtak az éllovasok mögött?
– Egy kicsit igen. Nem tudom pontosan, hogy mi történt velük, nem tudom, mivel „mentek mellé”, de az én helyzetemben némi könnyebbséget jelent, hogy bizonyos szempontból ők hátrányba kerültek.

– Érzésre mekkora volt a különbség a nappali és az éjszakai, villanyfényes edzés között?
– Este talán könnyebb a helyzetünk. Annyira jó a megvilágítás, hogy éjszaka is látni minden referenciapontot a pályán, és egy kicsit hűvösebb van, bár a páratartalom még akkor is nagyon magas. A Hyundai nappal és éjszaka is jól működött, és én is jól működtem…

– …akkor nem is baj, hogy villanyfénynél zajlik majd az utolsó, mindent eldöntő verseny?
– Nem. Nem számítok rá, hogy ez nagyon megkeverné a lapokat.

– Említette a hőséget. Mennyire viseli meg?
– Nem is a levegő hőmérsékletével van a gond – bár a harmincegy-harminckét fok azért melegnek számít –, hanem a páratartalommal, ami miatt nagyon izzadunk. Fél óra alatt másfél-két liter vizet veszítünk, úgyhogy reggeltől kezdve folyamatosan figyelni kell a folyadékpótlásra. Már csak a koncentráció miatt is.

– Mennyit segít a csapat?
– Mindenben száz százalékig mögöttem állnak a márkatársak, és azt is mindenki tudja, hogy bár jó volt a pénteki nap, ugyanezt kell hozni vasárnap is. Tehát dolgozni kell tovább.

– Jól jött, hogy volt egy szabadnapjuk szombaton, vagy inkább versenyzett volna?
– Ennek is két oldala van: egyrészt a testünk pihenhetett egy kicsit, másrészt viszont én fizikailag is készen állok a csatára, és lendületben is vagyok, úgyhogy én jobban szerettem volna, ha már szombaton folytatódik a küzdelem. De így is megoldjuk.

– Lehet ilyen esetben taktikázni?
– Az első rajthelyekről jól kell menni, ez nem is kérdés. Az első lépés, hogy jó rajtot fogjak, és megnyerjem az első futamot, utána megnézzük, hogyan is állunk a bajnokságban…

WTCR OSCARO, 10. FORDULÓ, SEPANG
A vk állása:
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai i30) 326 pont, 2. Guerrieri (argentin, Honda Civic) 311, 3. Muller (francia, Lynk & Co) 305, …23. Tassi (magyar, Honda Civic) 52
A PROGRAM
Vasárnap
(magyar idő szerint). 8.15: 1. verseny. 11.15: 2. verseny. 13.10: 3. verseny

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15

TCR World Tour: Michelisz kilencedik a portugáliai időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 18:02

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 18:38

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 13:31

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 16:29

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 19:36

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 12:39