WTCR: kiakadtak Micheliszék az esélykiegyenlítő rendszer miatt

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 10:49
null
Gabriele Tarquini és Michelisz Norbert (Fotó: fiawtcr.com)
Kiütötte a biztosítékot a Hyundai-csapatnál a BoP! A rendszert abból a célból vezették be tavaly a túraautó-világkupában (más TCR-sorozatokban már alkalmazták korábban is), hogy kiegyenlítsék az esélyeket, és egyszer az egyik, másszor a másik márkát sújtsák vele, teljesítménytől függően. Csakhogy eleve lépéshátrányból indulni eléggé frusztráló, márpedig a címvédő Gabriele Tarquini és a magyar Michelisz Norbert fémjelezte csapatnál úgy érzik, az első néhány futamon elvették az esélyüket a jó szereplésre azzal, hogy szinte ugyanolyan nehezítő körülményekkel kell szembenézniük, mint az előző szezon második felében.

 

Akkor elfogadták (kénytelen-kelletlen), hiszen az év elején valóban nagyon elhúzott a Hyundai a többiektől, de azt hitték, a szezon végén véget ér a „vesszőfutásuk”. Ehhez képest ott folytatják (legalábbis BoP szempontjából), ahol tavaly abbahagyták.

„Csalódott voltam, amikor megláttam, miként alakul a BoP – mondta Michelisz Norbert. A tavalyi szezon második felével összehasonlítva is hátrányban vagyunk. Mindenki láthatta, az utolsó versenyeken még az is gondot okozott, hogy dobogóra álljunk, nemhogy az, hogy harcoljunk a győzelemért. A történtek fényében nehéz szezonkezdetre számítok, és egy kicsit sportszerűtlennek tartom a döntést. Nyilván vannak események és döntések, amelyeket versenyzőként nem befolyásolhatsz, úgyhogy megpróbálom elfogadni, ami történt, és arra koncentrálni, ami a feladatom. Kis szerencsével szerzünk néhány pontot Marrákesben, de elnézve ezt a BoP-t, még ez sem lesz könnyű.”

Ugyanígy vélekedik a korábbi Formula–1-es pilóta, a WTCR-címvédő Gabriele Tarquini is. Sőt, ő még azt is elárulta a barcelonai teszt pénteki napjának reggelén, hogy miben látja a különbséget.

„A végsebességre van nagyon rossz hatással a BoP – mondta a vehemens olasz, aki nem véletlenül kapta a vaddisznó becenevet pályafutása elején. – A tegnapi adatokból az látszik, hogy hiába nyomtuk padlóig a gázpedált, voltak autók, amelyek tíz-tizenegy kilométer/órával gyorsabbak voltak nálunk az egyenesben. Hogyan harcolhatnánk így a győzelemért? Tavaly talán tényleg kiegyenlítette az esélyeket a BoP, de valójában nem igazán voltunk versenyképesek a szezon második felében. Éppen ezért valami sokkal kedvezőbb döntésre számítottam.”

A BRC-alakulat vezetője, Gabriele Rizzo is meglepődött, mert hiába a mezőny egyik legjobb autója a Hyundai i30, az év végi BoP-val nem volt a mezőny leggyorsabbja. Ezért tartja ő is sportszerűtlennek a döntést, amely az ő autójuk teljesítményét jelentősen befolyásolja, a riválisokét azonban sokkal kevésbé: „Ezzel elveszítjük a lehetőséget, hogy olyan szinten versenyezzünk, amilyen szintet a pilótáink képviselnek. Attól tartok, hogy ez a nagy demokrácia oda vezet, hogy egyetlen csapat sem tud egymást követő két évben diadalmaskodni. Tíz kilométer per órával alacsonyabb az autónk végsebessége, mint a leggyorsabb versenygépé, a miénk a második legnehezebb kocsi és a legmagasabb hasmagasságú, ráadásul még a motorerőből is elvettek…”

Sovány vigasz a Hyundai-nak, hogy az újonnan bemutatkozó, Yvan Muller, Thed Björk és Andy Priaulx fémjelezte Lynk & Co alakulatot legalább annyira hátrányosan érinti a BoP táblázat, mint a Micheliszéket.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
Tegnap, 2:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

TCR WORLD TOUR, 2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:35

Michelisz Norbert: Az autó és a cél is változatlan

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 10:26

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44
Ezek is érdekelhetik