MotoGP: Dani Pedrosa az idény végén visszavonul

2018.07.12. 17:33
null
Csapata így mondott köszönetet Dani Pedrosának (Fotó: Repsol Honda)
A 2018-as idény végén befejezi pályafutását Dani Pedrosa, minden idők egyik legjobb motorversenyzője.

 

Dani Pedrosa 2003-ban a 125, 2004-ben és 2005-ben a 250 köbcentis kategóriában nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokságot. Ő minden idők legfiatalabb világbajnoka a 250 köbcentisek között.

A királykategóriában sosem ért a csúcsra (2007-ben, 2010-ben és 2012-ben második lett), de egymást követő 12 évben nyert nagydíjat (2006–2017) a MotoGP-ben, míg minden kategóriát számításba véve az ő nevéhez fűződik a harmadik legtöbb dobogós helyezés (153) és 54 futamon végzett az első helyen.

„Sokáig gondolkodtam ezen a döntésen, amelyet nehezen hoztam meg, mivel imádom ezt a sportot, és bár lenne lehetőségem folytatni, már nem a korábbi intenzitással versenyeztem az utóbbi időben, és más dolgok élveznek elsőbbséget az életembe
n – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a 32 esztendős spanyol versenyző, aki 13 éve a tartozik a Repsol Honda kötelékébe. – Sokkal többet értem el, mint amire valaha gondoltam. Teljesítettem az álmomat azzal, hogy versenyző lettem, pedig nem hittem volna, hogy ez valóra válik, amikor gyerekként a tévében néztem a világbajnokságot.”

Pedrosa a MotoGP mostani idényében nyolc verseny után a 12. helyen áll.

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2026.06.10. 20:03

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
2026.06.09. 13:09

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
2026.06.09. 06:35

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
2026.06.08. 19:20

MotoGP: Márquez vasárnap is nyert a Balatonon, 100. futamgyőzelmét aratta

Egyéb autó-motor
2026.06.07. 15:05

Marc Márquez tudatosan nyomta meg a sprint elejét

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 20:54

Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot a Balaton Parkban

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 15:33

MotoGP: Márquez indulhat az élről a Magyar Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 12:19
Ezek is érdekelhetik