WTCR: sikeresen lassították a Hyundaiokat, Michelisz a 16.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 12:52
Úgy tűnik, az FIA sikeresen visszaszorította a WTCR első három versenyhétvégéjét uraló Hyundait: a hollandiai Zandvoortban megrendezett első szabadedzésen a márka pilótái a 11., a 16., a 17. és a 19. helyet szerezték meg.

A vk-pontversenyt 9 futam után Yvan Muller vezetiGabriele Tarquini, Thed Björk és Michelisz Norbert előtt, azaz a Hyundai uralta a bajnokság elejét. Az FIA ezt nem hagyhatta szó nélkül, az eddigi maximális pluszsúly után újabb teljesítménykiegyenlítő intézkedésekkel sújtotta a dél-koreai autókat. A felfüggesztések és a motorerő módosításának az első szabadedzésen nyilvánvaló eredménye van, Björk a 11., Michelisz a 16., Muller a 17., Tarquini pedig a 19.lett.

Kérdés, valóban ennyire belassultak a Hyundaiok, vagy csak visszafogottan kezdték Micheliszék a hétvégét? A magyar pilóta ezen felül öt rajthelyes büntetéssel számolhat a vasárnapi első versenyen, mert a Nürburgringen karambolt okozott.

A Hyundai 60 kilogrammos extra terheléssel folytatja, a Hondákban van plusz 20 kilogramm, a többi autóban semmi. Sőt, az Alfa Romeo és a Peugeot további mínusz 40, a Cupra mínusz 20, az Audi és a Volkswagen mínusz 10 kilogrammnyi engedménnyel körözhet a kiindulási ponthoz képest – azaz a Hyundai egy mázsával nehezebb az Alfánál és a Peugeot-nál.

Az élen Yann Ehrlacher zárt Hondával, megelőzve a szintén hondás Esteban Guerrierit, az audis Gordon Sheddent és a Peugeot-t kormányzó Aurélien Comte-ot.

A Cupra Leónnal száguldó Zengő Motorsport pilótái közül Nagy Norbert a 20., Szabó Zsolt a 26. lett.

A TOVÁBBI PROGRAM

Szombat
15.00: WTCR, Hollandia, 2. szabadedzés
Vasárnap
8.00: WTCR, Hollandia, 1. időmérő
16.20: WTCR, Hollandia, 1. futam
Hétfő8.30:
Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 2. időmérő (Tv: Eurosport2)
12.15: Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 2. futam (Tv: Eurosport2, M4 Sport)
16.35: Túraautó-világkupa (WTCR), Zandvoort, 3. futam (Tv: Eurosport2)

A vk élcsoportja 9 futam után: 1. Muller (francia, Hyundai) 135 pont, 2. Tarquini (olasz, Hyundai) 118, 3. Björk (svéd, Hyundai) 107, 4. Michelisz (magyar, Hyundai) 99, 5. Ehrlacher (francia, Honda) 90, 6. Huff (brit, Volkswagen) 82, …12. Nagy D. (magyar, Cupra) 36, …20. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 2

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik