WTCC: Visszatértem! A Nürburgring óta jó úton járok – Michelisz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 08:20
Michelisz Norbert a Portugáliában aratott győzelmével ismét harcban áll a túraautó-vb első helyéért, és ő is úgy érzi, visszatért a csatába.

„Hihetetlen, hogy sikerült! – mondta mosolyogva Michelisz a portugáliai főverseny után, amelyen a pole pozícióból indulva viszonylag sima rajt-cél győzelmet aratott. – A verseny nagy részében kontrolláltam az eseményeket, de néha azért jobban rá kellett lépnem a gázra, hogy óvjam az első helyet.” a pole pozícióból indulva viszonylag sima rajt-cél győzelmet aratott. – A verseny nagy részében kontrolláltam az eseményeket, de néha azért jobban rá kellett lépnem a gázra, hogy óvjam az első helyet.”

„Sok múlt azon, hogy jól sikerült a rajtom, mert ezen a pályán rettenetesen nehéz, sőt szinte lehetetlen előzni, úgyhogy tudtam, ha elsőként rajtolok, utána már csak lehetőleg hiba nélkül kell teljesítenem a versenytávot.”

„Visszatértem! A Nürburgring óta jó úton járok, s ezt várom magamtól a folytatásban is" – szögezte le Michelisz.

A vb élcsoportja: 1. Monteiro (portugál, Honda) 164, 2. Björk (svéd, Volvo) 160, 3. Catsburg (holland, Volvo) 154, 4. Michelisz (magyar, Honda) 137, 5. Bennani (marokkói, Citroën) 133, 6. Chilton (brit, Citroën) 128

Legfrissebb hírek

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

TCR World Tour: Michelisz nyolcadikként zárta a szezont

Egyéni
2025.11.16. 09:16

TCR World Tour: Ehrlacher bajnok; Michelisz kiesett az első makaói versenyen

Egyéni
2025.11.15. 11:14

TCR World Tour: Michelisz a második sorban a makaói időmérőn

Egyéni
2025.11.14. 10:09

TCR World Tour: Michelisz mindkét vasárnapi versenyen pontot szerzett Kínában

Egyéni
2025.11.02. 10:59

TCR World Tour: Michelisz dobogón nyitott Kínában

Egyéni
2025.11.01. 08:46

TCR World Tour: Azcona és Björk nyert; Michelisz pontot szerzett mindkét vasárnapi futamon

Egyéb egyéni
2025.10.19. 10:27
Ezek is érdekelhetik