Rali ob: görcsösség miatt változtatott a négyszeres bajnok

MTI MTIMTI MTI
2017.03.30. 12:29
Változtatott a hozzáállásán, mivel nem akar görcsölni az eredményesség miatt a négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós, aki változatlanul Ferencz Ramón navigátorral és egy Ford Fiesta R5-össel vág neki a rali ob idei szezonjának, amely a hétvégén kezdődik a Miskolc-ralival.

Kazárék csütörtöki közleménye szerint a Pro Racers duója a tavalyi, kevésbé sikeres idény után felújította a versenyautóját, amelybe az eddigi legjobb motor és új futómű került.

A miskolci páros számára az idénynyitó lesz az egyik legfontosabb az év során, mert ez lesz a hazai versenyük, amelyen tavaly harmadikként zártak, most azonban szeretnének jobb eredményt elérni.

„Bizonyítani akarunk a miskolci közönségnek, de nem görcsölünk rá a minél jobb eredményre, hanem az a legfontosabb a számunkra, hogy a csapat összes tagja jól érezze magát az egész hétvégén” – idézte a közlemény Kazárt, aki hozzátette: nagyon komolyan, ugyanakkor lazán akarnak versenyezni, mert biztos abban, hogy ez a hozzáállás meghozza az eredményességet.

A 168 kilométer össztávú Miskolc-rali a verseny eredményébe nem számító pénteki prológgal kezdődik, majd szombaton hat, vasárnap pedig nyolc gyorsasági szakaszra kerül sor. Az ob az idén hét futamból áll, s október közepén, a Pécs környéki Mecsek-ralival zárul.

Legfrissebb hírek

Szafari rali: japán siker Kenyában, Kacuta először nyert

Rali
22 órája

Svéd-rali: Evans győzött, éllre állt az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.02.15. 17:18

Idén nem lesz magyar futam a rali Eb-n

Rali
2026.02.10. 18:10

Ogier utolérte Loeböt, már ő is kilencszeres ralivilágbajnok

Egyéb autó-motor
2025.11.29. 12:58

Zemplén-rali: Turánék győzelmével zárult az országos bajnokság

Egyéb autó-motor
2025.11.09. 14:01

Különleges élményt ígér versenyzőknek és nézőknek is a Zemplén rali hétvégi futama

Egyéb autó-motor
2025.11.06. 15:46

A Zemplén-ralival zárul az idei bajnokság

Egyéb autó-motor
2025.10.15. 12:54

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
2025.09.29. 12:45
Ezek is érdekelhetik