WTCC: Most jött el a lehetőség, hogy előrelépjek – Michelisz

Vágólapra másolva!
2016.01.13. 18:48
Michelisz Norbert szerint most jött el a nagy lehetőség számára azzal, hogy a túraautó-vb-n szereplő Honda gyári pilótája lett.

„Hatalmas megtiszteltetés számomra – mondta Michelisz az M4 Sportnak. Hozzátette, a váltás nem volt könnyű döntés, mert a Zengő Motorsporttal közösen azt szerette volna elérni, hogy ne kelljen feladnia közvetlen környezetét, és így kapjon gyári támogatást. – Sokszor elmondtam, hogy szeretnék szakmailag fejlődni, és úgy éreztem, most jött el a nagy lehetőség, hogy előrelépjek."

A japán autógyár WTCC-s csapatának Facebook-oldalára szerdán felkerült közleményben jelentette be, hogy a 31 éves magyar versenyző mellett a 2012-es bajnok, 36 esztendős brit Rob Huff, valamint az elmúlt három szezonban is a Hondánál vezető, 39 éves korábbi F1-es pilóta, a portugál Tiago Monteiro ül majd a Civic WTCC-k volánja mögött. A közlemény emlékeztetett rá, hogy Michelisz kétszer nyerte meg a privát vb-címet (2012, 2015). A mohácsi pilóta 2008-ban mutatkozott be a WTCC-ben, 2010 óta a Zengő Motorsport színeiben négy futamot nyert, kétszer a Hungaroringen győzött.

„Versenyhétvégéken szinte korlátlan alkatrészbázissal dolgozhatok. Ez a tudat olyan irányba terelhet, hogy természetesen mozogjak a pályán, s ne kelljen arra gondolnom, hogy egy esetleges törés esetén a következő versenyhétvégén ne tudjak rajthoz állni" – hangsúlyozta Michelisz, aki bekerült a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) hagyományos szavazásán, amelynek győztesét csütörtökön, a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport - Év sportolója gálán hirdetik ki.

Michelisz kifejtette, az idei szezonban még nem várható el, hogy harcban legyen a világbajnoki címért, de a jövőben nagy célokért is küzdhet a gyári támogatással.

„2017-ben reményeim szerint már leszünk azon a szinten, hogy versenyben legyünk a futamgyőzelmekért, és ez magával hozza azt is, hogy a világbajnoki címre is legyen esély" - fogalmazott Michelisz.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik