Túraautó: Michelisz Norbert a Hungaroring dobogójára vágyik

MTI MTIMTI MTI
2014.05.01. 15:19
Michelisz Norbert úgy érzi, jól felkészült a túraautó-világbajnokság (WTCC) idei harmadik, a hétvégén a Hungaroringen sorra kerülő versenyén, így bízik a dobogós hely elérésében.

A Zengő Motorsport versenyzője, aki a vb-pontverseny kilencedik helyén áll, a csütörtöki sajtótájékoztatón kijelentette: nem tartozik a favoritok közé, mivel „a Citroën nagy elánnal és jó versenyzőkkel érkezett”, de megígérte, mindent megtesz a jó szereplésért. Szerinte a második futamban jó időmérő-taktikával és egy kis szerencsével reális cél lehet az első három közé kerülés, sőt kedvező esetben akár a futamgyőzelem is összejöhet.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a cég életében a WTCC-futam az év második, a közönségnek pedig a legfontosabb esemény. Hozzátette: felkészültek arra, hogy vasárnap sok embert látnak vendégül és bízik abban, hogy a nézők új csapatokkal és új versenyzőkkel színvonalas versenyt, valamint magyar sikereket láthatnak.

Zengő Zoltán csapatfőnök elmondta, öt éve vesznek részt a túraautó vb-n Michelisszel, akinek most a rajtszáma is az ötös lesz. Kijelentette: a résztvevők körében nagy népszerűségnek örvend a magyarországi futam, amely a vb egyik legfontosabb és leglátogatottabb versenye, most is több tízezer nézőre és jó hangulatú versenyre számít.

„Nagy félelemmel és reményekkel várom ezt a futamot, mert új autóval állunk a magyar szurkolók elé" - mondta Zengő Zoltán. Azzal folytatta, hogy a mostani autók technikai felszereltsége és paraméterei nagyban különböznek a korábbiaktól, "sokkal gyorsabbak, jobbak, egyúttal nehezebben és finomabban lehet állítani rajtuk”.

Arra is utalt, hogy az első két vb-futamban kisebb hátrányt halmoztak fel a Citroënnel szemben, de keményen dolgoznak azon, hogy ezt minél hamarabb ledolgozzák. Végül arra kérte a szurkolókat, hogy minél többen menjenek ki a Hungaroringre, mert „nemcsak Norbinak, hanem a Zengő Motorsportnak is nagy szüksége van a támogatásukra”.

A kilencszeres ralivilágbajnok, a WTCC-ben a Citroën színeiben szereplő Sebastian Loeb elmondta, pár éve egy Forma-3000-es tesztelésen már járt Magyarországon és az Air Race-en együtt repült Besenyei Péter műrepülő-világbajnokkal, de versenyezni most fog először itt.

„Azt hallottam, hogy jó vonalvezetésű a pálya és fantasztikus a közönség” – fűzte hozzá az autósport nagy egyénisége.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15

TCR World Tour: Michelisz kilencedik a portugáliai időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 18:02

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 18:38

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 13:31

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 16:29

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 19:36

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 12:39