Kamion Eb: Kiss Norbert célja az Európa-bajnoki cím

MTI MTIMTI MTI
2014.03.19. 19:49
A bajnoki cím megszerzéséért száll harcba Kiss Norbert, a kamion Európa-bajnokság magyar csapatának, az OXXO Energy Truck Race Teamnek a pilótája. Szerinte a stabil pontszerzés a legfőbb feltétele a végső sikernek.

Az egyéni pontversenyben tavaly negyedik helyezett 29 éves szombathelyi versenyző úgy véli – amint csapata szerdai közleményéből kiderül –, hogy a téli szünetben a megbízhatóság és a sebesség szempontjából is sikerült előrelépniük.

„Minden olyan alkatrésznek, amellyel problémánk volt tavaly, utánajártunk, megkerestük a legjobbakat, és kicseréltük. Azt gondolom, ezekkel már nem lesznek, nem lehetnek gondok" – jelentette ki Kiss. Hozzátette, legfontosabb feladatuk az, hogy az időmérő edzéseken az első helyen végezzenek.

„Innentől kezdve a megbízhatóságon van a hangsúly, a jó rajthelyet ki kell használni, el kell jutni a célig. Az elejéről startolva ráadásul kisebb az esélye annak, hogy belekeveredjünk az ütközésekbe, amelyek a mezőny hátsó részében jellemzőbbek" – nyilatkozta a pilóta.

Kiss tavaly 17-szer állt a dobogón, két hétvégén – Belgiumban és Ausztriában – mind a négy futamon felállhatott a pódiumra. Csapattársa, a 17 éves Major Benedek újoncként futamokat nyert, és tizedik lett az egyéni pontversenyben. A magyar csapat a konstruktőrök között negyedikként zárt.

„Stabilan kell hozni a pontokat. 40-46 pontot lehet reálisan begyűjteni egy hétvégén, ezzel a szezon végén 400 pont felett lehetünk, ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján már elég lehet a bajnoki címhez" – mondta Kiss.

Az Eb a kategória legmagasabban jegyzett sorozata, amelyet csak azért nem hívnak világbajnokságnak, mert a programban nem szerepel tengerentúli helyszín.

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert megint megcsinálta!

Egyéb autó-motor
2026.06.07. 19:24

Kiss Norbert négy futamból három győzelemmel kezdett a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 19:47

Vasiljevic Andrej az új évtizedes korrekorder – válogatott elődök nyomában

Labdarúgó NB I
2026.05.04. 17:13

Kiss Tamást megműtötték az arccsonttörése után

Légiósok
2026.02.23. 19:33

Eltörött Kiss Tamás arccsontja a hétvégi ciprusi bajnokin

Légiósok
2026.02.23. 10:01

Légiósok: Kiss Tamás megsérült, mentővel vitték el a pályáról

Légiósok
2026.02.21. 21:24

Kiss Tamás szerződést hosszabbított Cipruson

Légiósok
2026.02.20. 20:26

Kovács Bendegúz megint triplázott, ezúttal a holland másodosztályban; Kiss Tamás betalált Cipruson

Légiósok
2026.02.13. 22:50
Ezek is érdekelhetik