Túraautó: Michelisznek nincsenek konkrét elvárásai a vb-nyitányon

Vágólapra másolva!
2013.03.19. 11:58
null
Michelisz szerint a szezon első fele a tanulásról, az információszerzésről, a tapasztalatszerzésről szól majd<br />(Fotó: zengomotorsport.hu)
A hétvégén Olaszországban kezdetét veszi a túraautó-világbajnokság (WTCC) 2013-as évada. A Zengő Motorsport a negyedik szezonjára készül a 2012-es év privát világbajnokával, Michelisz Norberttel. A magyar istálló két sikeres év után nem BMW-vel, hanem az idei évre gyári csapattal visszatérő japán gyáróriás, a Honda versenyautójával vág neki a vb-sorozatnak.


„A szezonnyitó versenyhétvégével kapcsolatban nincsenek konkrét elvárásaim – mondta Michelisz Norbert. – Sajnos egy picit kevesebb lehetőségem volt menni az autóval, mint szerettem volna, emiatt nehezebb feladat vár ránk Monzában. A váltás kapcsán tudtuk, hogy ha minden tesztlehetőség összejön, az idény első fele akkor is a tanulásról, az információszerzésről, a tapasztalatszerzésről fog szólni. Most ez még inkább igaz, és emiatt nem szeretnék felesleges terhet rakni a vállaimra. A legfőbb célom, hogy a lehető leggyorsabban és a legtöbbet tanuljak.”

A Zengő Motorsport 2013-ban részt vesz a FIA ETCC-sorozat megmérettetésein is, amelyekre öt helyszínen kerül sor. A széria viadalaira 36 versenyző adta le a nevezését, és a magyar csapat két hazai pilótával, Nagy Norberttel és ifj. Ficza Ferenccel képviseli magát a túraautó Európa-bajnokságon. A Zengő Junior Team pilótapárosa egy-egy SEAT León Supercopa volánja mögött bizonyíthat, ami azért mondható szerencsésnek, mert Michelisz Norbert és Wéber Gábor is ilyen típusú versenyautóval kezdte meg a nemzetközi szereplését, és mindketten bajnoki címig jutottak a SEAT León EuroCup-sorozatban.

A VB-NYITÁNY HÉTVÉGI MENETRENDJE
Március 23. (szombat)

9–9.30 óra: első szabadedzés
11.45–12.15: második szabadedzés
15–15.35: időmérő edzés (Tv: Eurosport2)
Március 24. (vasárnap)
9.30–9.45: bemelegítő edzés (Tv: Eurosport2)
15.05–: első futam, 10 kör (Tv: Eurosport2)
17.20–: második futam, 10 kör (Tv: Eurosport1)

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
17 órája

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
22 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik a spanyolországi dobogót kibérlő Lynk & Co mögött

Egyéb egyéni
2025.06.14. 17:33

TCR World Tour: Urrutia a pole-ban; Michelisz ötödik a spanyolországi időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.14. 11:59

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19
Ezek is érdekelhetik