E-sport: a Magyar Kupában és a bajnokságban is nyert az MTK

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 18:03
null
A hosszabbítás jelentette a sikert az MTK-nak (Fotó: MTK)
Az MTK Budapest e-sport mindhárom legutóbbi mérkőzését megnyerte, kulcsfontosságú találatait pedig két alkalommal is a ráadás perceiben szerezte. A fővárosiak nyertek a HCPL Magyar Kupában, valamit a bajnokságban is. 

 

Május 23-án a bajnokság mellett a HPCL Magyar Kupában is pályára léptek az MTK Budapest e-sportolói. A Magyar Kupa negyeddöntőjében a LvL Up eSport, a Magyar Pro Clubs Bajnokság (HPCL) nyolcadik játéknapján pedig a ZTE FC eSport és a Grosics Alapítvány együttesével mérkőzött meg a fővárosi kék-fehér gárda.

HPCL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

LvL Up eSport–MTK Budapest esport 0–3

A tartalékosan felálló címvédő három gólt szerzett az első osztály újonca ellen, és jutott tovább a legjobb négy köze. Batik Gergő mellett Kovács Ádám és Kiss Ákos talált be.

HPCL I. OSZTÁLY
15. FORDULÓ

MTK Budapest esport
–ZTE FC eSport 2–1

Az összecsapást Majorosi Krisztián nagyszerűen helyezett lövése nyitotta, amely húsz méterről talált utat a kapuba. A vendégek az első játékrész hosszabbításában tudtak egyenlíteni Ács révén. A három pont sorsa a térfélcserét követően dőlt el, amikor a zalai hátvédekről lepattanó labdát használták ki a hazaiak.

HCPL I. OSZTÁLY
16. FORDULÓ

Grosics Alapítvány–MTK Budapest esport 1–2

Az élvonalban idén debütáló Grosics Alapítvány kezdte jobban a találkozót, akiknek először még egy lesállás érvénytelenítette találatukat. Percekkel később csapatkapitányuk fejesével viszont már sikerült megszerezniük a vezetést. Az egyenlítés hét legjobbjai közé bekerülő Majorosi Krisztiánhoz fűződik, aki ismét betalált. Ezúttal a lefújást megelőző pillatokban tudta bepasszolni a megüresedett kapuba a játékszert. Az összecsapás a 90. percben dőlt el, amikor a kék-fehérek tudtak profitálni az ellenfél kapuja előtti kavarodásból.

Két győzelmének köszönhetően megtartotta első helyét az MTK, ráadásul akadémiája is vezeti osztályát. Május 30-án a LvL Up eSporttal (20.00) és a Vasas SC Sportbusszal (20.00) mérkőzik meg a regnáló bajnok, amelyet IDE KATTINTVA élőben is követhetnek.

Az MTK Budapest FIFA Akadémiának vasárnap érnek véget a harmadik divízió küzdelmei, ahol a második helyezettel szemben szerezhetik meg a bajnoki címet az utolsó játéknapon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik