Szalontai Anikó egyéni csúcsa és győzelme a szlovákiai huszonnégy óráson

Győzelem és egyéni csúcs a nyitrai huszonnégy órás versenyen – ennél többet nem is kívánhatott volna.

Nagyszerűen alakult a nap – mondta a Csupasportnak Szalontai Anikó. – Ezt megelőzően októberben vettem részt huszonnégy óráson, akkor a világbajnokságon voltam ott, azelőtt pedig júliustól szeptemberig egy katonai kiképzésen vettem részt, így a vb-felkészülést a napi tizenkét órás kiképzéssel párhuzamosan végeztem. Sűrű időszakon mentem keresztül, mentálisan és fizikailag is úgy éreztem, túlterhelve teljesítek. Az őszi világbajnokság óta csak kocogtam, edzői segítség nélkül készültem, semmiféle gyorsító futást nem végeztem, így kiváltképp büszke vagyok a Szlovákiában elért eredményemre és az egyéni csúcsomra. A célom az volt, hogy jobbat fussak, mint a világbajnokságon, azaz száznyolcvanhárom és fél kilométer fölé jussak, és elérjem az IAU C-szintet. Egyébként nem szoktam foglalkozni a helyezéssel, előzetesen meghatározom az időeredményt, azt szeretném mindenképpen teljesíteni. Akkor vagyok elégedett, ha ezt elérem, az pedig külön öröm, ha mellé még jó helyezés is társul, de egyáltalán nem ez motivál.

Hogyan készült a versenyre?

Az év eleje óta Kelemen Anett-tel és Drexler Gáborral futom a hétvégi hosszúakat, s utóbbi segített nekem a versenyen, tapasztalt, nagyszerű futó. Rengeteget segített nekem, folyamatosan támogatott, kontroll alatt tartott, amire szükségem is volt. Sajnos olykor fegyelmezetlen és vakmerő tudok lenni a futás során, de ő figyelt arra is, hogy ne fussam el magam és precízen figyelt a frissítésre. Utóbbit én dolgoztam ki, ő pedig betartatta velem. Folyamatosan jegyzetelt, mindent felügyelt, sokat köszönhetek neki. Ezt a sikert nem egyedül értem el, hanem Gáborral, teljes mértékben közös munka volt.

Ezek után milyen volt a verseny?

A lényeg az volt, hogy fegyelmezett legyek és ne fussam el az elejét, de így is kicsit a tervezettnél feljebb ment a pulzusom. A táv első felében hibáztam, mert azt kicsit túlfutottam, de a másodikat tökéletesen hoztam. Egyébként ebben is folyamatosan fejlődőm, egyre kevésbé futom el a versenyek elejét, de még mindig megteszem… Ezen még tanulnom kell, kordában kell tartanom a dolgokat. Nem aggódom, a tapasztalattal együtt egyre jobb lesz majd. Már arra figyelek, hogy a következő huszonnégy óráson még fegyelmezettebb legyek. Összességében a szlovákiai versenyen végig nagyon fókuszált voltam, ami fontos tényező. Elégedett vagyok a teljesítményemmel.

Mi volt a legnehezebb kihívás?

Tizenkét-tizenhárom óránál komoly mélypontra kerültem, de ezt már megszoktam, ugyanis rendre előjön. Ekkor majdnem feladtam, de át tudtam billenni, és visszatértem a versenybe. Ez volt az ötödik huszonnégy órás megméretésem, és negyedik alkalommal jött elő – csak a tavaly októberi világbajnokságon nem. Ezúttal kicsit bele kellett gyalogolnom, összeszedtem magam, majd mint a robot, mentem csak előre. Ezt követően nagyszerűen összeállt megint minden. Hogy mit éreztem a hullámvölgy alatt? Felmerült bennem, hogy mit keresek itt, miért csinálom ezt. Édesanya is vagyok, elbizonytalanodtam az otthoni dolgokkal kapcsolatban, pedig minden tökéletesen le volt szervezne a verseny ideje alatt. Ennek ellenére kétségek merültek fel bennem, de tisztáztam magamban a céljaimat, és képes voltam uralkodni magamon. Én így éltem meg a mélypontot, mindenkinél máshogy jön elő.

A nagyszerű siker után miképp néz ki a programja? 

Szerintem én vagyok a legkevesebbet versenyző huszonnégy órás futó… Egy lapra teszem fel a tavaszt és az őszt, egy-egy versenyre megyek ebben a két évszakban. A tavaszi megméretésem a szlovákiai volt, októberben pedig jön az országos bajnokság. Nekem fekszik az, amikor négyszáz méteres rekortánon kell futni, ugyanis több mint nyolc esztendeje ilyen pályán edzek, így remekül bírom a monotonitást. Az ob-n B-szintet, azaz legalább kétszáz kilométert szeretnék futni, és szeretnék kijutni a huszonnégy órás ultrafutó-világbajnokságra a válogatott keret tagjaként. Ha sikerül a B-szint, akkor a világbajnokságon az A-szint lesz a célom – hiszem, hogy van bennem annyi, képes vagyok rá. Évek óta tudatosan lépkedek előre, a mostani verseny után egy-két hónap pihenő következik, és jöhetnek a minőségi edzések az októberi országos bajnokságra.