csupasport bannerhátsófüves banner

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.04.07. 09:00
null
Szőke Csaba
Szőke Csaba 03:24:35-ös idővel második lett a tapolcai ötven kilométeres országos bajnokságon.
 

Elégedett a Tapolcán elért második helyezéssel? 
– Ott kezdeném, hogy rengeteg fejlődtem az utóbbi időszakban – mondta a Csupasportnak Szőke Csaba. – A téli alapozás során a rendszerességre és a tudatosságra helyeztem a hangsúlyt, emellett beiktattam heti két erősítő edzést, illetve sokkal jobban figyelek a pihenésre és az étkezésre is. Ráadásul mentálisan is erősebb lettem, jobban be tudom osztani az erőmet, s nem utolsósorban nagyszerű csapat vesz körül a BAC-nál és Tamásiban. Szóval érzem a nagy fejlődést, ezt mutatja az is, hogy februárban a Szerelmes Füreden fél órát javítottam ötven kilométeren, ráadásul ahhoz képest kilenc perccel még jobb voltam a tapolcai országos bajnokságon. A kérdésre válaszolva, éremre nem gondoltam, csak saját magamra koncentráltam, s úgy voltam vele, meglátjuk, mi sül ki belőle – elégedett vagyok.

– Milyen volt a verseny? 
– Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy szuper volt a rendezés, szerintem mindenki nagyon jól érezte magát. Szóval a rajt után gyorsan az élbolyba kerültem, az első három-négy futó között haladtam. Próbáltam kontrolláltan futni, s legalább olyan időeredményt szerettem volna elérni, mint amilyet a Szerelmes Füreden. Tartottam az előre eltervezett tempót, sőt, még valamivel gyorsabb is voltam, aminek kifejezetten örülök. Összességében szoros verseny volt, amelynek élveztem minden percét, motiváltuk egymást, egy pillanatra sem lehetett kiengedni. Az is hozzájárult a jó időeredményemhez, hogy versenyhelyzet volt végig. 

 

 

–  Mi volt a legnagyobb kihívás? 
–  Nagy nehézség nem volt, de a végén azért éreztem már, hogy fáradok. Azonban a szurkolók végig buzdítottak minket, szóval a hajrá is gyorsan elrepült. Szerencsére jól beosztottam az energiámat, nem volt nagy kilengésem. Az aranyéremre nem volt reális esélyem, Lencse Gábor tíz perccel előttem ért be a célba, el kell ismerni, ő előrébb tart, mint én. De dolgozom tovább, hiszen nagy céljaim vannak.

– Ha már a célokat említette: mit lehet tudni róluk? 
– Még csak most kezdődött az idény, érzem, egyre jobban kezdek belejönni. Az ötven kilométeres országos bajnokság után következett az Omszki Ultrán a száz kilométeres ob, majd jön az egyéni Ultrabalaton, a tizenkét órás országos bajnokság, a Deseda Ultramaraton, a Szőlőskör nyolcvanas távja és ősszel a huszonnégy órás ob. Természetesen előfordulhat, hogy változik a versenynaptáram, de előreláthatólag a fent említett eseményeken veszek részt. Az összes versenyen mindent megteszek, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. 

 

 

Legfrissebb hírek

Eltévedt, majd az utolsó helyről az ezüstéremig küzdötte fel magát

Csupasport
5 perce

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
2026.10.15. 14:44

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
2026.10.13. 16:27

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Középkori lovaggal melegített, majd győzött Sümegen

Csupasport
2026.10.10. 08:15

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05