csupasport bannerhátsófüves banner

Mórocza Andrea sporttörténelmi győzelmet aratott az Ultrabalatonon

MTI  MTI
Vágólapra másolva!
2025.04.28. 11:14
null
Mórocza Andrea 18 óra 30 perc 15 másodperces pályacsúccsal nyerte meg az NN Ultrabalaton 211 kilométeres egyéni futóversenyét.


A szervezők tájékoztatása szerint Mórocza Andrea közel 40 perccel volt gyorsabb, mint az első helyezett férfi versenyző. A viadal történetében mindössze második alkalommal fordult elő, hogy női futó végzett az abszolút első helyen, 2012-ben Lubics Szilvia nyert az abszolút kategóriában.
MÓROCZA ANDREA CÉLBA ÉRKEZÉSE


Az év újdonsága az úgynevezett Projekt422 volt, az ebben indulók egymás után kétszer teljesítették a kört, 422 kilométert leküzdve. Itt Erős Tibor 46 óra 10 perc alatt ért célba, ő volt a leggyorsabb. A Balaton körüli viadalon több mint 28 300-an álltak rajthoz, a többség csapatban teljesítette a távot.
Az Ultrabalaton jótékonysági akciójában 23 597 400 forint jött össze. Az összeg a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház újszülött-, csecsemő- és gyermekosztályához, az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítványhoz, valamint a Szurikáta Alapítványhoz kerül. Az intézmények a támogatást fejlesztésre, eszközök beszerzésére, képzésekre és edukációra fordítják.
Címlapfotó: facebook.com/Mozgasvilag

Legfrissebb hírek

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Csupasport
3 órája

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Csupasport
Tegnap, 13:34

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Csupasport
2026.01.10. 15:24

Hogyan vágjunk bele télen a futásba

Csupasport
2026.01.09. 07:30

Nagy tervek az évre: Spartathlon, Authentic Phidippides Run, 72 órás vb

Csupasport
2026.01.06. 13:28

A tévében is látható lesz Simonyi Balázs Országos Kéktúra-futása

Csupasport
2026.01.05. 12:48

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

Csupasport
2026.01.04. 13:27

Továbbra is az őrült kihívásokat keresi

Csupasport
2026.01.03. 14:23
Ezek is érdekelhetik