csupasport bannerhátsófüves banner

Agresszív kutyák, kemény hegyek, hideg éjszaka – ilyen volt a 215 kilométert görög verseny

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 17:26
null
Balázsiné Boros Linda 30:44:23-as idővel második lett a hölgyek között a 215 kilométeres Euchidios Hyper Athlos (Delfi–Platea–Delfi) görög versenyen.

Nagyszerű futással teljesítette a 215 kilométeres ó Authentic Hyper Athlos görög versenyt, amelyen végül a nők között a második helyen ért célba, ám nem sokkal maradt le az aranyéremről. Milyen célokat tűzött ki maga elé a rajt előtt?

Az előzetes tervek szerint haladt?

Eléggé szintes volt a pálya, kétezer méter pozitív és kétezer méter negatív szintkülönbséget tartalmazott, ráadásul két nagy hegyet is meg kell mászni oda-vissza. Mivel nem vagyok hegyifutó, így tudtam, hogy jelentős kihívás lesz , pláne éjszaka. Előzetesen kitűztem magamnak egy időeredményt, százhatvan kilométerig még jobban is haladtam, de a végére kicsit rosszabb lett., még úgy is, hogy az utolsó tíz kilométert eléggé megnyomtam. Annak örülök, hogy sokáig tartottam az előzetesen eltervezett tempót.

Milyen volt a futás?

Szakaszokra osztottam fel a távot, a hegyek pedig alapvetően meghatározták a futást. A legnehezebb rész százhatvan és száznyolcvan kilométer között volt, éjszaka haladtam, ezalatt a húsz kilométer alatt gyakorlatilag folyamatosan emelkedett a pálya. Fáradtan a hidegben nem volt egyszerű. Koncentráltam annyira, amennyire csak lehetett, de tényleg nehéz volt. Amint átértem ezen a szakaszon, ismét erőre kaptam, a segítőimnek sokat köszönhetek, nem hagyták, hogy sokat időzzek a frissítéseknél, egyből hajtottak tovább, ez pedig igencsak kellett. Jóval több kóbor kutyával találkoztam, mint a Spartathlonon, éjszaka többször is előfordult, hogy agresszívan morogtak rám, az autós kísérőimnek kellett odajönniük, hogy el merjek menni mellettük… Nem bántottak, de nem éreztem biztonságban magam.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Fáradt combokkal az utolsó hegy. Alapból is nagy kihívást jelentettek az emelkedők és a lejtők, a comboknak kemény terhelés volt a folyamatos fel-le futás, de jobban esett felfelé menni, mint lefelé. Ami az időjárást illeti, első nap szerencsénk volt, nem tűzött a nap, felhős volt, éjszakára pedig lehűlt a levegő, tíz fokot mutattak a hőmérők. Kimerülten nagyon fáztam.

Milyen céljai vannak az esztendő hátralévő részére?

A dupla Spartathlonon szerettem volna részt venni, de korábban bejelentették, hogy idén is elmarad, aztán azt lehetett hallani, hogy mégis megtartják… Egyelőre még semmi információ nincs ezzel kapcsolatban, és közben a Spartathlonon második voltam a várólistán. Aztán amikor hazaértünk az Authentic Hyper Athlosról, akkor jött az e-mail, hogy bekerültem a Spartathlonra, benyújthatom a nevezésem. Annyira megörültem, hogy mondtam is a többieknek, ne is szálljunk le a gépről, ősszel úgyis megyünk vissza Görögországba. És mivel a dupláról, az Authentic Phidippides Runról semmi hír nincs, a Spartathlonon pedig bekerültem a mezőnybe, így egyértelmű, hogy nem várok, utóbbin indulok. Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetek a versenyen, egyelőre a felkészülésről semmit sem tudok mondani, hiszen nagyon friss még ez a dolog.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik