csupasport bannerhátsófüves banner

A lengyel pletykák igazak: jó Magyarországon versenyezni

Vermes NikolettVermes Nikolett
2024.05.14. 09:44
null
A legendás lengyel testépítő Robert Piotrkowicz lánya, Aleksandra Piotrkowicz megnyerte a Kökény Classic NPC Natural Regional Open Classic, valamint az Open Overall kategória első helyét.

Mikor kezdte a testépítést?

Ez volt az első magyarországi versenye?

Először jártam Magyarországon verseny miatt. Ezt megelőzően Spanyolországban álltam színpadra, illetve Lengyelországban több alkalommal. A budapesti esemény viszont nemcsak a helyszín miatt különleges, hanem azért, mert először neveztem NPC-viadalra, illetve itt ünnepeltem a tizennyolcadik születésnapomat is. Óriási élmény volt ez a nap, amiért nagyon hálás vagyok a magyar szervezőknek, köztük Buranits Ildikó promóternek, ugyanis tőle hallottam először a Kökény Classicról.

Csodálatos élmény volt, hogy ennyi nagyszerű versenyző között léphettem színpadra.

 

Szívesen visszatérne még Magyarországra?

Szeretnék itt lenni októberben a FitParádén is. Habár Lengyelországban is számos nagyszerű Mc-t, promótert és szervezőt ismerek, nagyra tartom a magyarok munkáját. Korábban sok jót hallottam a testépítés magyarországi képviselőiről, és most, hogy személyesen megtapasztaltam a vendégszeretetüket, biztosan tudom, hogy a lengyel pletykák igazak: jó Magyarországon versenyezni!

Milyen hosszú távú célokat tűzött ki maga elé, meddig szeretné folytatni a testépítést?

Amennyiben az egészségem és a körülmények engedik, szeretnék ezzel foglalkozni. Ugyanakkor még nagyon fiatal vagyok, csak most töltöttem be a tizennyolcat, kevés tapasztalatom van a versenyzés terén, hiszen ez volt életem első NPC-nevezése, tehát nem szeretném magam azzal áltatni, hogy mindent tudok, vagy hogy ismerem a profik receptjét. Én csak szeretném élvezni a testépítést, ez a hosszú távú célom a jövőben.

Legfrissebb hírek

Lengyelország először rendez atlétikai Eb-t

Atlétika
2026.04.24. 18:03

Dobos volt a hős, Lewandowski gólja sem segített a lengyeleken

Jégkorong
2026.04.17. 21:23

Horváth Laura – Together We Rise: már nézhető az első magyar sportolóról készült nemzetközi Red Bull dokumentumfilm

Egyéb egyéni
2026.04.17. 13:59

Bemutatták a legfittebb magyarról, Horváth Lauráról szóló dokumentumfilmet

Csupasport
2026.04.17. 11:13

Sima vereséget szenvedett a magyar jégkorong-válogatott a lengyelektől

Jégkorong
2026.04.16. 21:13

Erősítő gyakorlatok a szabadban

Csupasport
2026.04.05. 14:25

A pótselejtezős kudarc után Lewandowski lemondhatja a válogatottságot

Foci vb 2026
2026.04.01. 12:17

Jasmin Mesanovic: Nem lesz könnyű az olaszoknak ellenünk

Foci vb 2026
2026.03.31. 09:55
Ezek is érdekelhetik