Túlélés a természetben, avagy mi az a bushcraft

Vágólapra másolva!
2023.09.08. 09:40
A mostani, kora őszi időben kiváló kikapcsolódást nyújthat a már hazánkban is ismert bushcraft, vagyis az olyan vadkempingezés, melynek során minél kevesebb eszközzel, felszereléssel oldják meg a táborozást, a természetjárást.

A természetjárás, vadkempingezés ismét egyre népszerűbb, és már itthon is kezd elterjedni a bushcraft, azaz a túlélés módszerei, ismeretei a természetben. A lényege, hogy a komfortzónát elhagyva minél kevesebb és egyszerűbb eszközzel, felszereléssel oldjuk meg a táborozást. A készen kapható, gyorsan felállítható sátrak itt nem gyakoriak, a gázfőzőt pedig szentségtörésnek tartják, a keményvonalasak pedig még a gyufát is.

Kész sátor helyett általában ponyvasátrat használnak vagy menedéket építenek, az ügyesebbek kilenc–tizenkét négyzetméteres – akár viharálló – alvóhelyet készítenek ponyva, némi zsinór és faág felhasználásával. A tűzgyújtást sokan szikravetővel és magnéziumrúddal oldják meg, papír helyett pedig levelet, vékony faháncsot gyújtósnak.

Ha valaki szeretné elkezdeni ezt a fajta kempingezést, előtte nem árt a megfelelő alapismereteket megszerezni. Érdemes megtanulni a leggyakoribb csomózási technikákat, a különböző tűzrakási módokat, hogy szükség esetén akár egész éjjel égő, úgynevezett lassú tüzet is készíthessen.

A különböző ponyvasátrak, vegyes és famenedékek elkészítését is gyakorolni kell, mielőtt nekivágunk a vadonnak. A megfelelő táborhely kiválasztásának, a tűzrakóhely kialakításának, elhelyezésének alapelveivel is jó tisztában lenni, és még sok apró praktikát hasznos elsajátítani, hogy gond nélkül élvezhessük a szabad ég alatti pihenést.

A szokásos életmentő fólia, elsősegélykészlet, esőkabát mellett a vízhatlan és vihargyufa, tartalék ponyva, tartalék lámpa, elem, többcélú bioszappan és kézfertőtlenítő is jól jöhet, így ezeknek is helyet kell kapniuk a hátizsákban. Kezdőként nem érdemes az extrém bushcraftosokat utánozni, ők általában többévnyi vadkempingezés, katonai vagy hegymászómúlt után kezdtek bele, és utána is sok-sok időt töltöttek gyakorlással, a módszerek fejlesztésével. Itt is a fokozatosság és a türelmes tanulás elve a leghasznosabb, amit a kezdő túlélő megfogadhat.

Címlapfotó: Getty Images

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik