csupasport bannerhátsófüves banner

Barangolás a lenyűgöző vidéken, ahol még a Dunán is át lehet sétálni

Csupasport  Csupasport
2023.06.09. 18:27
null
Vízesés, szurdok, barlang, kilátó és sok-sok ezer kilométernyi túraösvény félnapos autóútra a magyar határtól.

Kicsit megerőszakolt matematikai kérdés is lehetne: mit kapunk, ha „összeadjuk” a Breg és a Brigach folyót? Természetesen a Dunát, amely a németországi Fekete-erdőben a két kisebb folyó találkozási pontjától ered hivatalosan. Magyarországon hatalmas folyamként gondolhatunk rá, itt meg amolyan kis patakocska, amelyen akár még át is lehet sétálni.

A francia és svájci határ mellett fekvő Fekete-erdő Németország legkedveltebb turisztikai övezete, az ottaniak úgy tartják, már az 1800-as években is túraútvonalakat jelöltek ki a sétálni vágyó közönség részére.

Elképesztő számok következnek: a régióban csaknem kétezer szálloda több mint kilencvenezer ágyat kínál, de további nyolcezer magánszállás is kiadó; 30-35 millióra tehető egy évben a vendégéjszakák száma; mintegy százezren élnek a helyiek közül a turizmusból; állítólag 23 ezer kilométernyi a vidéket behálózó túrautak hossza.

Hogy mit nézzünk meg az ezernyi látnivaló közül? A Triberg-vízesést mindenképpen, gyerekekkel is könnyen teljesíthető túra. A Gutach folyó hét hatalmas lépcsőn át zúdul lefelé, jól kiépített hidakon keresztül is megcsodálhatjuk.

Jó választás lehet a Titisee melletti túrázás is, két-három óra alatt kényelmesen körbe lehet sétálni a gyönyörű tavat, amely a vízi sportok szerelmeseinek is számos lehetőséget kínál.

A víz után ismét irány az erdő, kihagyhatatlan a Baumwipfelpfad, ami voltaképpen egy kilátó, vagy mondjuk úgy, lombkoronasétány elképesztő látványt kínálva a húszméteres magasságból. Ha végigjártuk, jöhet egy újabb attrakció, a több mint ötvenméteres csúszda!

Ha Lothar, akkor Németország nagy részén és immár nálunk is Matthäus, a korábbi remek futballistára és magyar szövetségi kapitányra gondolva – de a Fekete-erdőben ez a név kevésbé népszerű, elvégre 1999 végén a Lothar hurrikán hatalmas károkat okozott. Sok minden újjáépült, de egy mintegy 800 méteres részt érintetlenül hagytak – ott egy gyors kalandtúra közben lehet szembesülni vele, mekkora pusztításra képes a természet, jó két évtized után hogyan néz ki a táj.

Végezetül pedig jó választás lehet az Erdmannshöhle barlang is, a csaknem két és fél kilométernyi járatból mintegy négyszáz méter látogatható, de ez is jó félórás kalandozásra ad alkalmat a föld alatt.

Aki szereti a vízesés és a barlang lenyűgöző kombinációját, annak ezt a cikkünket ajánljuk, hiszen mintha a Gyűrűk ura elevenedne meg a magyarok által is kedvelt balkáni országban.

Legfrissebb hírek

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
2026.08.10. 21:57

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
2026.07.25. 09:16

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Elhárult minden akadály Jürgen Klopp szövetségi kapitánysága elől – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.19. 16:15

Jürgen Klopp-pal a főbb kérdésekben megegyezett a német szövetség

Német labdarúgás
2026.07.11. 19:38