csupasport bannerhátsófüves banner

Különleges túra a népszerű kirándulóhely mellett: a falu, amelynek sosincs vége

2023.04.27. 19:43
null
Egy aprócska település, amelyből sok időbe telik kiérni, de ha sikerül, könnyen el lehet veszni a végeláthatatlan földeken.

Apa, csak átugrok a falu másik végébe a haverokhoz, jövök mindjárt! – ez az a mondat, ami talán sosem hangzott el a lengyelországi Suloszowa lakói között, hacsak nem helikopterrel készült baráti látogatásra valaki. A falu két vége között ugyanis kilenc kilométer a távolság, ami önmagában sem lebecsülendő, és még furcsább a helyzet, ha tudjuk: Suloszowának mindössze egyetlen utcája van.

Ha valaki turistaként vetődik arra (márpedig rengetegen vetődnek, hiszen a magyarok által is imádott Krakkótól mindössze félórás autóút), nagyon nem tud eltévedni, ugyanakkor egészen különleges élményt jelent végigsétálni a mintegy 1600 épület között. Nem árt persze időben elindulni, mivel kényelmes tempóban három-négy órát azért jelenthet a falutúra.

Természetesen látnivaló is akad: a 14. századi kastély a faluban, a lenyűgöző vidék pedig a falu mellett.

Elképesztő látványt nyújt a kis völgyből induló hatalmas, zöld-arany-barna színű mezőrengeteg, amelyet nem három-négy óra, hanem sok-sok nap lenne végigjárni.

Szerencsére a bringásokra is gondoltak, sokan szoktak teperni a végeláthatatlan táj előtt. A komoot.com hét túralehetőséget is kínál, 3 és 25 kilométer között, olykor egész szép kis szinttel.

A krakkói Wavel, a wieliczkai sóbánya, az auschwitzi emlékhely mellett így Suloszowa is népszerű program lehet a Lengyelország déli részére kirándulóknak, aki sokáig túrázik a környéken, talán még szállást is tud szerezni a világhírűvé vált Olkuska utcában.

Ha valaki pedig nem északra, hanem nyugatra indulna, íme Ausztriában egy másik különlegesség, persze csak bátraknak: nem falu, hanem „mindössze” egy létra. Na de milyen…

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Csupasport
2026.03.11. 14:07

A lengyel foci fekete napja? Szürreális „meccset” rendeztek

Minden más foci
2026.03.07. 20:00

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

Csupasport
2026.02.28. 20:52

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Csupasport
2026.02.23. 21:24

Már lehet nevezni a Gerecse teljesítménytúrákra

Csupasport
2026.02.22. 19:35

Ha nem vízálló a túracipőnk, így azzá tehetjük

Csupasport
2026.02.14. 18:08

Február végén rendezik meg a Rejtett Kincsek Túráit

Csupasport
2026.02.11. 18:03

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
2026.02.04. 14:31
Ezek is érdekelhetik