Három szelet kenyérrel és néhány szem mazsolával a Spartathlonon

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 17:54
Nagy Miklós kiváló eredménnyel debütált a legendás görög versenyen, 29:09:03-as idővel 22. lett összetettben.

Mikor kezdte a futást?
Nyolc éve futok – nyilatkozta a kezdetekről Nagy Miklós, aki a harmadik legjobb magyar lett az idei Spartathlonon. – Életmódváltás miatt kezdtem el, akkoriban hagytam abba a dohányzást, és kellett valami, amivel lenyugtatom magam. Elkezdtem, és ötszáz méter után kiköptem a tüdőmet. De nem adtam fel, csináltam tovább, fél év múlva megismerkedtem egy hölggyel, ő mondta, hogy menjünk el egy félmaratonira. Két óra öt perces idővel teljesítettem a távot, ám utána nem gondoltam a maratonira.

Aztán mégiscsak teljesítette a maratonit. Mikor gondolta úgy, hogy eljött az ideje?
Nem kapkodtam el, a félmaratoni után két és fél év múlva futottam az első maratonimat. Féltem a távtól, nem tudtam, mire számíthatok. Elég szenvedősre sikerült, nem tudtam semmit a frissítésről, azt sem tudtam, mi az a sótabletta, nem voltam tisztába a futás alapjaival. Közben Földesi József lett az edzőm, s úgy döntöttünk, hogy a következő évben a négynapos Balaton Szupermaratonon részt veszek. Ott teljesítettem először ultratávot, valamivel ötven kilométer fölé mentem.

Milyen volt belekóstolni az ultrába?
Nagyon tetszett a BSZM, remek verseny volt. Utána eldöntöttem, hogy párban teljesítem az Ultra Tisza-tót. Ötvenhat kilométer jutott nekem, kifejezetten jó volt. A következő évben futottam az első hat órásomat Sárváron, majd még abban az évben teljesítettem egy tizenkét órás éjszakai versenyt és a Korinthosz 160-at. Egyébként amióta a Korinthosznak van százhatvan kilométeres távja, mindegyiken ott voltam, ez az egyik kedvenc versenyem.

Hogy jött képbe a Spartathlon?
Kétezertizenkilencben jelentkeztem először a Spartathlonra, ám nem volt szerencsém, nem sorsoltak ki. A következő évben a koronavírus-járvány közbeszólt, majd tavaly ismét jelentkeztem, s ezúttal szerencsés voltam, bekerültem az idei mezőnybe. Az egész évet úgy építettük fel, hogy a Spartathlon volt a fő versenyem, erre koncentráltunk. A célom az volt, hogy harmincegy óra alatt beérjek. Azt mondták néhányan, akik már korábban részt vettek a versenyen, hogy az Ultrabalaton semmi a Spartathlonhoz képest. Egyébként az Ultrabalatonon egyéniben háromszor indultam, kétszer sérülés miatt fel kellett adnom, ám egyszer huszonhét óra alatt teljesítettem.

Mi volt a legnehezebb a Spartathlonon?
Nagyon felkészültem, s megmondom őszintén, semmi sem volt extrán nehéz. Százhárom kilométernél volt egy hullámvölgy, ám három-négy kilométer után sikerült túltennem magam rajta. Fizikailag minden rendben volt, mentálisan jelentkezett a probléma, de szerencsére gyorsan átvészeltem. A hegyről lefelé futás nem volt kellemes, a kövek folyamatosan mentek ki a lábam alól, figyelni kellett, hogy ne sérüljek meg, ráadásul százhatvan kilométer után a comboknak sem volt túl kellemes ez a rész. Összességében nem volt nehéz, végig élveztem.

Milyen volt a frissítése?
Négy éve már ugyanazt az izót iszom, ez vált be nekem. Szilárd ételt nem nagyon bírok enni verseny közben, mivel nem tudok annyit bevinni, amennyit felhasznál a szervezetem. Éppen ezért inkább a folyadékra megyek rá.

A Spartathlonon is így volt, kevés szilárd ételt ettem: három szelet kenyeret, pár szem mazsolát, néhány kocka csokit és egy kis sajtot vittem be.

Elégedett az eredménnyel?
Teljes mértékben elégedett vagyok, meg voltam lepődve, amikor megláttam az időeredményemet. Verseny közben végig jól éreztem magam, az edzőm tíz kilométerrel a cél előtt azt mondta, ha belehúzok, beférhetek harminc óra alá. Ekkor belehúztam, s 5:30-5:40-es átlagot hoztam a hajrában. Az adrenalin rendesen dolgozott bennem, tele voltam erővel, olyan volt az utolsó tíz kilométer, mintha hazafele futottam volna.

Mit érzett, amikor megérintette Leonidász szobrát?
Nem tudom elmondani, hihetetlen érzés volt. A célba érkezés óta sokat gondolkoztam a versenyen, talán az elégedettség az a szó, amellyel ki tudom fejezni. Az biztos, hogy nagyon boldog vagyok.

Mennyi idő alatt pihente ki magát?
A verseny után három órát aludtam, majd mentem vissza a pályára, szurkoltam a többieknek. Estig kint voltam, ezután tudtam hosszabban pihenni. A célba érkezést követően két nappal Athénban már ismét futottam, laza hat kilométert kocogtam.

Mi a következő célja?
Ebben az évben nem lesz már versenyem, pihenés szerepel a programban. Szépen lassan elkezdem majd az alapozást, márciusban pedig egy hatórás versenyen veszek részt. Huszonnégy órás versenyen eddig még nem indultam, de ez is szerepel a terveim között, illetve természetesen sorozatban a hatodik Korinthosz-részvételem is biztos.

Hogy elindulok-e még a Spartathlonon? Amikor beértem a célba, azt mondtam, hogy többet nem veszek részt a versenyen, ám mára ez megváltozott, s beadom a nevezésem a következő évre is.

Ha szerencsém lesz, és kisorsolnak, jövőre kísérő nélkül szeretném teljesíteni a távot.

Fotók: Spartathlon

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik