csupasport bannerhátsófüves banner

Eleanor, az iskolai túramalac

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.10.22. 18:21
null
Hatalmas népszerűségnek örvend az amerikai bentlakásos iskola terápiás állataként tartott kunekune kismalac, aki kisebb-nagyobb kirándulásokra is rendszeresen elkíséri a tanulókat.

Nyack kis település New York közelében, az Egyesült Államokban. Népessége nem éri el a 8000-et, a környéken mégis nagyon kedvelt bentlakásos iskolája, a Summit School miatt. Az intézmény dolgozói mindent megtesznek azért, hogy a tanulók a legjobbat kapják, és ennek érdekében kissé szokatlannak tűnő módszerektől sem riadnak vissza. Ide sorolható az is, hogy öt terápiás állatot tartanak: két kutyát, két kecskét, illetve egy hat hónapos kunekune kismalacot, aki az Eleanor névre hallgat.

Az állatsereglet – a malackával az élen – ráadásul kisebb kirándulásokra is elkíséri az iskolai csoportokat.

„Kissé furcsa, de nagyon izgalmas a munkám – nyilatkozta az állatokat gondozó és rendszeresen túrázó Anna Sicari a backpacker.com oldalának. – Eredetileg testnevelést tanítok, és egyszer jött az ötlet, homilyen jó lenne bevonni a munkába egy terápiás kutyát. Ez oda fejlődött, hogy később csibéink, kacsáink és kecskéink is lettek, nemrég pedig egy malackánk. A túrázás mindig is a tananyag részét képezte, egy idő után pedig az állatokat is vittük magunkkal. Fantasztikus döntés volt.”

Kutyák és kecskék is rendszeresen járnak a kismalac mellett túrázni

Az állatoknak a gyerekek adtak nevet, emellett kiveszik a részüket a reggeli etetésből is, ami már az iskolai rutin részét képezi. A malacot eredetileg nem tervezték kirándulásokra vinni, de amikor tettek vele egy kört a városban, kiderült, nagyon könnyen lehet pórázon vezetni és jól is érezte magát. Mostanra pedig az iskola sztárja lett.

„A legnehezebb ki- és betenni őt az autóba – mondta Anna Sicari. – A kecskék nem csinálnak nagy ügyet ebből, csak ugranak egyet, neki viszont rámpát kellett építeni. Kirándulás közben viszont nagyon könnyű kezelni. A gyerekek teljesen meg vannak érte őrülve, ahelyett, hogy a telefonjaikat nyomogatnák, vele és a többi állattal foglalkoznak, és nagyon vidámak. Ha találkozunk túrázókkal, ők is nagyon kedvesen reagálnak, sokan fotót készítenek velünk, és azt mondják, feldobtuk a napjukat.”

Fotók: 4leggedfriendsofsummitnyack Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Így válasszunk megfelelő téli túracipőt

Csupasport
2026.01.07. 20:33

A világ leghosszabb túraútvonalai

Csupasport
2026.01.01. 23:18

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Látványos túra Cristiano Ronaldo szülőhelyén

Csupasport
2025.12.14. 20:46

Fagyban a hagymaszerű védelem, azaz a réteges öltözködés a nyerő

Csupasport
2025.12.11. 08:14

Várnak a Börzsöny fehér vulkánjai

Csupasport
2025.12.09. 17:32
Ezek is érdekelhetik