csupasport bannerhátsófüves banner

Rövid körtúra az Öreg Tölgyhöz

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.09.06. 11:37
null
Budajenő és Telki határán az erdőbe sétálva bukkanhatunk rá az Öreg Tölgy erdei tanösvényre, amelynek 9 állomását 2.9 kilométeren keresztül, egy-másfél órán belül járhatjuk be kényelmesen.

Telki és Budajenő két egymás melletti község Budapest közelében, a Zsámbéki-medencében, előbbi elsősorban a magyar labdarúgó-válogatott edzőközpontja miatt ismert, utóbbiba a Magtár és a mellette lévő dísztó, az Ó-temető és a Szent Mihály-öregtemplom miatt érdemes ellátogatni. Ha családi túrára vágyunk, és kisebb gyerekek is vannak a társaságban, a két település határán lévő Rozmaring utcát érdemes célba venni, azon is minél messzebb, az erdőt elválasztó sorompó közelébe gurulni az autóval, és ott leparkolni. A sorompót kikerülve (kisebb létrán kell átmásznunk a kerítésen, vigyázva a túloldalon lévő villanypásztorra) egy-két percet kell csak sétálni a földúton, hogy elérjük az Öreg Tölgy erdei tanösvény indító tábláját, amely az útvonal bemutatása mellett a haladást segítő két jellel is megismertet: zöld négyzet és zöld makk.

 

Térkép és ismertető a tanösvény kezdeténél található

 

A tanösvény 2.9 km hosszú, a szintkülönbség 150 méter, a bejárás kisebb gyerekkel sem vesz igénybe többet másfél óránál.

A túra első felében enyhén, de szinte folyamatosan emelkedik a terep, a táblával jelzett első öt szakaszpont érzésre nagyon gyorsan követi egymást. Kilátóhelyet nemigen lehet találni, az egyértelműen jelölt útvonalon kétoldalt fák szegélyezik az utat, persze itt-ott azért rálátni a Zsámbéki-medencére és Telkire.

Gyönyörű tölgyfa a tanösvény 8-as szakaszpontjánál

Az útvonal legnehezebb szakasza az 5-6. szakaszpont között található, erősen meredek lejtőt és emelkedőt járunk meg gyors egymásutánban, az ereszkedésnél és kapaszkodásnál sem árt, ha van, aki biztosít minket, hogy ne csússzunk meg. A hatodik táblától kezdve a folytatásban szinte végig kavicsos műúton kell folytatnunk a sétát, kellemesen ereszkedünk vissza egészen a túra végét jelző 9-es tábláig.

A legcsodásabb látnivaló a 8-as pontnál található hatalmas tölgyfa, amiről a tanösvény a nevét kapta. Átéréséhez legalább négytagú család szükséges, de bármennyien is vagyunk, mindenképp érdemes megpróbálkozni vele.

A kilences szakaszponttól az út egyenesen visszavezet a túra kezdetét jelző tábláig, majd a kerítésig, amelyen átlépve már nincs más dolgunk, mint visszasétálni az autónkig. A tanösvény egy-másfél órás kellemes kirándulást kínál, ami miatt túl messziről nem feltétlenül érdemes ellátogatnunk Telki és Budajenő határára, de ha a környéken járunk, és van egy kis szabadidőnk, mindenképp érdemes végigjárnunk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Így válasszunk megfelelő téli túracipőt

Csupasport
2026.01.07. 20:33

A világ leghosszabb túraútvonalai

Csupasport
2026.01.01. 23:18

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Látványos túra Cristiano Ronaldo szülőhelyén

Csupasport
2025.12.14. 20:46

Fagyban a hagymaszerű védelem, azaz a réteges öltözködés a nyerő

Csupasport
2025.12.11. 08:14

Várnak a Börzsöny fehér vulkánjai

Csupasport
2025.12.09. 17:32
Ezek is érdekelhetik