csupasport bannerhátsófüves banner

Túra a forrásban lévő tóhoz

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2020.12.17. 18:13
null
A Dominikai Közösség területén található Boiling Lake a vulkáni működésnek köszönhetően állandóan gőzölög. Gyalogos megközelítése igazi kihívás.

Ha valaki a koronavírus-járványt arra használja fel, hogy túrázási bakancslistát írjon, most újabb célpontot adhat hozzá: a Dominikai Közösség területén található Boiling Lake-et, azaz a forrásban lévő tavat.

A tó egy nagyjából 60 négyzetméteren elárasztott vulkáni terület. A felszín alatt magmakamra működik, ez forrásig hevíti a vizet, amely ezért szinte folyamatosan gőzölög.

A tavat az 19. század végén fedezte fel két angol, Edmund Watt és Sir Henry Alfred Alford Nicholls. Hőmérséklete 82-92 Celsius-fok között ingadozik, mélysége változó, olyan is előfordult már, hogy a víz teljesen eltűnt. Fürdeni értelemszerűen nem ajánlott benne, túrázni azonban előszeretettel járnak az emberek az elképesztően látványos környékre. Erről az alábbi videóból is meggyőződhetünk.

A Boiling Lake-hez nem vezet közvetlen túraútvonal, a legközelebbi útról 13 kilométert kell sétálni, hogy elérjük. A túrát három részre szokás bontani, mindegyik teljesítése nagyjából egy órát vesz igénybe. Az utolsó szakasz a legveszélyesebb. Előbb le kell ereszkedni az Elhagyatott Völgybe, majd vízesések, kéngőzös források és forró vízzel teli üregek mellett elhaladva érhetnek fel a túrázók egy csúcsra, ahonnan megpillanthatják a forrásban lévő tavat.

Nem árt óvatosnak lenni. Még az 20. század elején történt egy baleset, a hirtelen feltörő gázok két ember halálát okozták. Ez persze nem sokakat tart vissza, 2007-ben George Kourounis a kizárólag erre a célra kifeszített kötelek segítségével kelt át a tó leginkább forrásba lévő pontja felett, amit az Angry Planet című televíziós műsorban lehetett követni.

Nyitókép: Wikipedia – By Bayukjdr – Own work, CC BY-SA 4.0

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Otthon elkészíthető energiaszelet túrázáshoz

Csupasport
2026.08.30. 11:24

Mit javasolt fogyasztani túrázás alatt, és mi az inkább kerülendő?

Csupasport
2026.08.19. 14:00

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
2026.08.10. 21:57

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
2026.07.03. 20:02

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59