csupasport bannerhátsófüves banner

Valter Attila: álomszerű volt!

Rác BenedekRác Benedek
2020.09.04. 17:47
null
A magyar kerékpáros parádés versenyzéssel nyerte meg az idei Tour de Hongrie-t, így 2005 után lett újra magyar győztese a hazai körversenynek.

Vajon mivel tölti a délutánját két nappal a parádés sikerét követően a Tour de Hongrie győztese, Valter Attila?

Edzéssel.

„Megyek egy lazát, de ez nekem pihenő” – jegyezte meg a CCC istálló kiválósága, aki az utolsó szakasz utolsó emelkedőjén a Kékestetőre vezető úton szakította le az összes ellenfelét, a szakaszgyőzelem pedig egyben összetett elsőséget is ért neki.

„Tíz-tizenöt, talán húsz alkalommal tekertem fel a Kékestetőre, kerékpáros szemmel nem is olyan sokszor, de persze, azért jól ismertem az útvonalat – tekintett vissza a szerdai diadalra Valter Attila, aki akkor sem aggódott, amikor Damien Howson két és fél kilométer a cél előtt kilőtt az élbolyból. – Végig türelmes voltam, előzetesen is azt beszéltük meg, hogy az utolsó kilométeren támadok, éreztem, hogy sikerülhet. Amikor Howson elhúzott, bíztam abban, hogy megállnak a lábai, láttam a mozgásán, nem biztos, hogy kitart a végéig.

Ami engem illet, spóroltam az erőmmel a végére, szerencsére jól beosztottam, a felkészülés is jól sikerült, valóban a legerősebbek között voltam.”

A 22 esztendős bringás hozzátette, nem volt kimondva, hogy meg kell nyernie a hazai körversenyt, persze vágyott rá, hogy sikerrel szerepeljen, és tagadhatatlan neki és a csapatnak is remekül jött ez a siker, s ahogyan ő fogalmazott, leginkább személyes cél volt, hogy saját magának bizonyíthasson. A csapatnak pedig azért jelenthet sokat, mert a
koronavírus-járvány miatt nehéz időszakot élő kerékpáros istállók között is nehéz helyzetben van, a névadó szponzor ugyanis jelezte, hogy az év végével véget ér a támogatás, és egyelőre nem tudni, hogyan folytatódik a történet.

„Nagyon örült mindenki a sikernek, négy szakaszt nyertünk meg az ötből, miénk lett az összetett győzelem és a pontversenyt is megnyertük. A vezetők, a szponzorok is büszkék voltak ránk, mi versenyzők is nagyon örültünk, de az egész személyzeten, masszőrökön, szerelőkön, buszvezetőkön, mindenki éreztük, hogy nagyon kellett ez a győzelem” – hangsúlyozta Valter Attila.

A 2005 után első magyarként Tour de Hongrie-t nyerő Valter Attila elmondta, a tervek szerint jó néhány verseny vár még rá a különös szezon előttünk álló részében, például a szeptember 16-án kezdődő Szlovák Körverseny, és a csütörtök, pénteki lazább nap után szombattól már ismét a keményebb edzéseké a terep.

„Nagyon sokan kérdezték már, hogy milyen érzés megnyerni a Tour de Hongrie-t, de nagyon nehéz szavakba önteni, át kell élni – tette hozzá Valter Attila.

– A célhoz közeledve olyan volt, mintha csak álmodnék. Ötszáz, de inkább négyszáz méterrel a befutó előtt realizáltam, hogy meglesz a győzelem, örülni azonban még nem mertem, csak később. Nagyon boldog vagyok, hogy a szeretteim előtt tudtam nyerni, teljesen más érzés, különleges pillanatok voltak.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40

Tippek a megfelelő bringás gyerekülés kiválasztásához

Csupasport
2026.05.24. 15:55

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
2026.05.21. 11:34

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
2026.05.19. 06:29

Tour de Hongrie: Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó

Kerékpár
2026.05.17. 17:17

Tour de Hongrie: sárga trikót ért a Söderqvist-szóló Pécsett

Kerékpár
2026.05.16. 16:25

Tour de Hongrie: egy kerék döntött Merlier javára Szekszárdon

Kerékpár
2026.05.15. 17:23

A hat év után visszatérő Valter Attilával és Európa-bajnok sprintersztárral indul a Magyar körverseny

Kerékpár
2026.05.13. 06:29
Ezek is érdekelhetik