csupasport bannerhátsófüves banner

Bécsi maratoni csak jövő ősszel

V. G.V. G.
2020.09.30. 10:48
null
Az idén márciusban már 2021 tavaszára halasztott verseny időpontjáról a szervezők – egyeztetve egészségügyi szakértőkkel – újfent döntöttek, s csak a jövő év szeptemberében rendezik meg.

Jelentős futóverseny nélkül maradtak a sportbarátok, amikor tavasszal kiderült, a koronavírus-járvány miatt elmarad a Bécsi maratoni (Vienna City Marathon). A nagy megméretés szervezői abban bíztak, jövő tavasszal nem lesz akadálya, hogy lebonyolítsák a világszerte népszerű versenyt. Ám csalódniuk kellett. Az életünket felforgató járvány miatt még most is napról napra változik a helyzet, ezért a Bécsi maratoni szervezői már most úgy döntöttek, az áprilisra időzített erőpróbát tovább csúsztatják.

Az új időpont 2021. szeptember 12.

Mielőtt az illetékesek meghozták volna döntésüket, egyeztettek egészségügyi szakértőkkel, valamint az osztrák főváros vezetőségével. Valamennyien amellett érveltek, hogy a Bécsi maratoni nem maradhat el ismét, ugyanakkor csak abban az esetben szabad megszervezni, ha az egészséget nem veszélyezteti.

„Célunk, hogy mindenki jól és biztonságban érezze magát a versenyen – nyilatkozta a Vienna City Marathon hivatalos oldalán Wolfgang Konrad. – A józan ész azt diktálta, hogy a maratonit az őszre időzítsük.”

Michael Ludwig, Bécs polgármestere örömét fejezte ki, amiért lesz verseny, mert mint mondta, a rendezvény nemcsak Bécs lakosságát vonzza, hanem turistamágnes is egyben.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a Covid–19 miatt a verseny jelentős kihívás elé állítja a szervezőket – így Michael Ludwig. – Ennek ellenére bízom benne, hogy az ősszel létrejöhet a nagyszerű verseny, és a résztvevők a szokott útvonalon tehetik próbára az erejüket.”

 

 

Christoph Wenisch, a bécsi klinika infektológiai osztályának munkatársa is örömét fejezte ki az újabb halasztással kapcsolatban.

„Orvosként és futóként is üdvözlöm az új időpontot – nyilatkozta. – Egyelőre nem számíthatunk arra, hogy a koronavírus-járvány eltűnik az életünkből. Ha lesz oltás, fellélegezhetünk, időbe telik viszont, amíg immunitást szerzünk, és nyugodt szívvel lehet ismét tömegrendezvényeket szervezni. Ennek esélye sokkal nagyobb szeptemberben, mint áprilisban.”

 

Eurómilliós károk

A szervezők március 11-én jelentették be, hogy a koronavírus-járvány miatt elmarad az április 19-re tervezett Bécsi maratoni. Ausztria legnagyobb ilyen jellegű sporteseményére összesen 130 országból – így Magyarországról is – csaknem 45 ezer résztvevőt vártak. Wolfgang Konrad főszervező hangsúlyozta, a kialakult egészségügyi helyzetre való tekintettel nem hozhattak más döntést. A becsült kár másfél és kétmillió euró közötti.


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Költője saját vérével írta fel a börtöncellája falára az algériai himnuszt a legenda szerint – J-csoport

Foci vb 2026
2026.06.11. 19:21

Vb 2026: az utolsó pillanatban cseréltek az osztrákok, Ljubicic a keretben

Foci vb 2026
2026.06.11. 09:54

Korábbi győztes és két társházigazda is a középmezőnyben – NS-erősorrend, II. rész

Foci vb 2026
2026.06.10. 13:52

Ambiciózus csapatok a címvédésre hajtó Messiék mögött ‒ bemutatjuk a J-csoportot

Foci vb 2026
2026.06.09. 16:37

„Ausztriának nincsenek Szoboszlai Dominikjai vagy Kerkez Milosai”

Foci vb 2026
2026.06.03. 08:28

Búcsút mondhat a vb-szereplésnek Willi Orbán és Gulácsi Péter csapattársa

Foci vb 2026
2026.06.02. 13:08

Ausztria a csaknem egyórás emberhátrány ellenére is legyőzte Tunéziát

Foci vb 2026
2026.06.01. 22:59

Női foci: magyar játékos lett az osztrák Bundesliga legjobbja

Légiósok
2026.05.29. 11:08
Ezek is érdekelhetik