csupasport bannerhátsófüves banner

1500-an ügyelnek a biztonságra

2020.07.16. 17:41
null
Az augusztus 1-jei Balaton-átúszás szervezőinek legfontosabb törekvése az idén is az, hogy az úszók az 5.2 vagy a 2.6 kilométeres táv teljesítése után biztonságban érjenek célba Balatonbogláron.

Immár 38. alkalommal rendezik meg az ország legnépszerűbb nyílt vízi szabadidősport-eseményét, a Lidl Balaton-átúszást. A fő táv szokás szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométer, amely mellé újdonságként kínálják a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda érkező 2.6 kilométeres fél távot.

A szervezők csütörtökön tartották meg az esemény sajtótájékoztatóját.

„A Balaton-átúszás az elmúlt években igazi nagyszabású szabadidős sporteseménnyé vált, amelyen fiatalok és idősek, profik és amatőrök családias hangulatban közösen ünnepelhetik az úszás és a sport szeretetét. Talán még sosem volt annyira hangsúlyos az egészséges életmód, mint napjainkban. A közelmúlt járványhelyzete még inkább ráirányította a figyelmet, mennyire fontos egy ellenálló immunrendszer, amelyet a rendszeres sportolással lehet fejleszteni és karbantartani, az úszás pedig minden szempontból az egyik legegészségesebb sportág és mozgásforma” – mondta a sajtóeseményen Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

Máth István versenyigazgató kiemelte, hogy a sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a csaknem 150 vitorlásból, kishajókból és motorcsónakokból kialakított úszófolyosó, amelyen a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Összesen 1500 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára.

Az esemény népszerűségére jellemző, hogy mintegy 1000 hazai településről várnak úszókat. Tavaly a teljesítők több mint harmada nő volt, míg az első, 1979-ben megrendezett Balaton-átúszáson mindössze négy százalék volt a hölgyek aránya. 1979 óta 194 002 fő összesen 1 008 810 kilométert úszott, azaz a Balaton-átúszás eddigi résztvevői több mint két és félszer tették meg a Föld–Hold távolságot.

Az online előregisztráció július 15-én nyílt meg a Balaton-átúszás mindkét távjára, de a helyszínen is lesz lehetőség nevezésre. A részvétel feltétele az egy hónapnál nem régebbi vagy helyszíni orvosi vizsgálat.

Az 5.2 km-es, vagy 2.6 km-es táv megtétele után a versenyzők a balatonboglári Platán strandon érnek partot, ahol számos programmal várja őket és a szurkolókat az eseményt támogató Lidl Magyarország.

Szabó Tünde szerint az idén különösen fontos a Balaton-átúszás

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Nagy Nándor és Békési Eszter volt a leggyorsabb a Balaton-átúszáson – videók

Úszás
2026.08.01. 13:20

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

Csupasport
2026.07.30. 18:47

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.07.25. 13:59

Még egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
2026.07.23. 13:29

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Elmarad a hétvégére tervezett Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.16. 12:37