Bringával Európa hegycsúcsaira

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 19:50
A világjárvány miatt Sergi Mingote új kihívást keresett, s a spanyol hegymászó a nyolcezresek meghódítása helyett a következő hatvan napban kerékpárral járja be a kontinens hegyeit.

 

 

Sergi Mingote a Nanga Parbat csúcsán.

 

Sergi Mingote stílszerűen Barcelonából indult, s útja során egyebek mellett érinti Andorrát, Korzikát, Szardíniát, Nizzát, Torinót, Boszniát, Albániát, Splitet és Athént.

Ha minden jól alakul, útja során jár majd a Pireneusok legmagasabb hegycsúcsán, az Anetón (3405 méter), Korzika legmagasabb pontján, a Monte Cintón (2706 méter), a Gran Paradiso-hegyen (4061 méter) az Alpokban, s persze a gyönyörű, 2918 méter magas Olümposzon is.

Eredetileg persze mást tervezett a nyárra, de a koronavírus-járvány közbeszólt. Korábbi terve szerint tavasszal és nyáron megmászta volna a Gasherbrum I-et (8080 méter), az Annapurnát (8091 méter) és a Makalut (8481 méter) annak a nagyszabású akciónak a keretében, amellyel bebizonyítja, hogy ezer nap alatt meg lehet hódítani mind a tizennégy nyolcezres hegycsúcsot. Az eddigi rekordot a 2018-ban elhunyt koreai Kim Csang Ho tartja, aki hét év, tíz hónap és hat nap alatt teljesítette a kihívást.

 

A bringázás sem idegen számára.

 

Eddig jól haladt, 2018 nyara óta a tizennégyből már hetet megmászott, ám a járvány miatt az utóbbi hónapokban lehetetlen volt engedélyeket szerezni, de ha minden jól megy, ősszel folytathatja a rekordkísérletet.

Fotók: sergimingote.cat

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik