Télen futni? Igen! Nem!

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 10:11
Pró és kontra érveket sorakoztatott fel a Der Standard című lap két újságírója – összeállításuk nem várt hatást keltett. Ki mit gondol, kivel ért egyet?

Meglehet, elkésett a bécsi székhelyű Der Standard című lap, amikor február 28-án közreadta a téli futás szépségeiről és gyötrelmeiről szóló rövid összeállítását. Még ha tudjuk is, hogy a hűvös idő bármikor visszatérhet, valamelyest különösnek tűnhet, hogy egy télvíz idején aktuális kérdést a tavasz közeledtével feszegetnek.

A cikk mindenesetre elérte célját: sokan kattintottak rá, és a többi, életmóddal foglalkozó íráshoz képest több hozzászólást kapott.

Holott nem kell ördöngösségre gondolni, az újságírók – Franziska Zoidl, valamint Michael Steingruber – pró és kontra igyekeztek érveket felsorakoztatni a téli futás mellett, illetve ellen.


Csupasport-magazin: Ultrafutás előtt babgulyás

Mivel készült a Bécs–Budapest Szupermaratonra? Bevágtam egy babgulyást! Ilyen is előfordult a legendás verseny történetében, amelyről minden információt igyekeztünk összegyűjteni. A szupernagyi már kilencvenkilenc éves!
Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.


Mindketten nagy sportszeretők és lelkes futók. Felkészülésükről, illetve versenyeikről részletesen beszámolnak a Der Standard című lap hasábjain és világhálós oldalán. Aligha vádolhatók tehát hozzá nem értéssel vagy róhatják fel nekik, hogy a kibicnek semmi sem drága.

Franziska Zoidl a téli futás mellett kardoskodik, mert:


  • szép időben mindenki tud futni, az igazi hősök zimankóban születnek

  • aki maratoni futásra készül, annak télen is edzenie kell

  • aki az élmény miatt fut, annak mindegy, hogy milyen évszak van


Michael Steingruber ezzel szemben a téli futás ellen van, mert:

  • túlságosan terhesnek tartja az állandó öltözködést

  • ki nem állhatja, hogy ilyenkor több kiegészítőt kell hordania

  • a rossz viselet alaposan elronthatja a futás élményét


Szemet szúr – és az olvasók is felfigyeltek rá –, hogy amíg Franziska Zoidl igyekezett „szakmai” oldalról közelíteni, addig szerzőtársa csak a kényelmi (öltözködési) szempontokat domborította ki és javarészt azt ragozta több soron át.

Fussunk télen vagy ne? A legszebb, hogy mindenki maga eldöntheti

Általános érvényű következtetést nehéz levonni, elvégre a hozzászólók között is volt olyan, aki hóban, fagyban inkább a szekrényben hagyja a futócipőjét. A másik oldalon állnak azok, akiknek teljesen mindegy, milyen idő van, alig várják, hogy kimozduljanak a négy fal közül.

Adva van a kérdés: jogosan veti-e meg az egyik a másikat?

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik