Kezdőként a futópadon: mennyire éri meg?

Kun ZoltánKun Zoltán
Vágólapra másolva!
2020.03.21. 19:43
Sokan vannak, akik most úgy vesznek gyorsan futópadot, hogy még életükben nem láttak közelről egyet sem: kollégánk is így volt ezzel, de egy hónapos tesztelés után már beszámolhatott tapasztalatairól.

Február elején vettünk egy futópadot. Egyáltalán nem azért, hogy majd milyen jó lesz járvány idején odabent izzadni, sokkal inkább a tél viszontagságaitól akartuk magunkat megkímélni – még ha az újfajta módi szerint nagyobbrészt ebben az évben is elmaradt a tél. Ám mivel most a futópad tényleg kincset érhet, főleg, ha rosszabbodik a helyzet, néhány jó tanács azoknak, akik ezekben a napokban gondolkodnak hasonló beruházásban.

Elöljáróban csak annyit: februárig nem láttam közelről futópadot, egyetlen másodpercre sem próbáltam ki, bár kétségtelen, az elmúlt évben a szokásosnál jóval többet futottam – de kizárólag odakint. Az alábbiakban így egy „félhaladó” futó, de egy teljesen kezdő futópados kocogó tapasztalatait olvashatják.

Hol vegyünk? Februárban még könnyebb volt erre a válasz, félő, hogy most már sokaknak elég annyi: ahol tudunk. Ma már célszerűbb rendelni, nem annyira szerencsés személyesen elmenni, pláne kipróbálni. Rengeteg cég kínál most is futópadot, hosszabb-rövidebb kiszállítással, némi netes keresgélés után még ma is lehet megfelelő színvonalú padot találni. Hogy a megfelelő színvonal mit jelent? A legalább középkategória aligha hátrány, ha az a cél, hogy a járvány után is, akár még évekig odabent edződhessünk.

Milyet vegyünk? Túlsúlyosabb futók azért nézzenek rá a leírásra, hogy hány kilóig üzembiztos a szerkezet. Száztíz kilósan egy olcsóbb példányra ráállni nem feltétlenül jelent tartós megoldást.

Elsőre nem gondoltam volna, de nagyon nem mindegy, mekkora a szélessége: nem is feltétlenül azért, hogy befér-e a kisszobába, hanem még egy szélesebb padnál is nagyon könnyen a szélére lehet lépni, miközben balra pillantunk a tévére vagy jobbról kiabál a gyerkőc.

Kevés már manapság a katonaviselt sportember, aki képes félrefordított fejjel is díszlépésben maratonizni... Az sem hátrány, ha előre beprogramozott lehetőségekből lehet választani – ugyanakkor mégsem mondanám létkérdésnek, jó harminc alkalomból eddig csak egyszer próbáltam ki. Az egyes, azaz a legkönnyebb program komolytalannak tűnt, mondtam magamban, kezdjük az ötössel (harminc fokozat van rajta): hat percig átkozódtam, hogy ez is milyen lassú, három percig mosolyogva futkároztam, aztán amikor hirtelen felugrott hatperces ezrek fölé hegymenetben, akkor köszöntem, aznapra elég volt.

 

 

Hova tegyük? Ahova befér – tényleg nem apró, a dobozát is fél óráig tartott összevagdalni... Lakótelepi lakásban az alattunk lakó polgártársnak azért lehet egy-két csúnyább szava, főleg, ha estefelé döngetjük, mert a zaj önmagában sem kicsi, hát még ha egy lelkes mázsás úriember is ütemesen trappol. Elfelejtve a nappali átrendezését, mi most a tévével szinte szemben tettük le, feliratos filmeket még nézni is lehet, ha már úgysem nagyon halljuk – így viszont éppen az ablak van a futópad mögött, ami annyiból nem szerencsés, hogy egyetlen pillanatnyi elbambulás után hirtelen odakint találjuk magunkat. Igaz, van egy biztonsági csipesz, amelyet a nagyon kezdők akár a ruhájukra is akaszthatnak, mert ha kirántjuk a csipeszt, azonnal leállítjuk a futópadot. Élesben még nem próbáltam ki, jobb a békesség, elég hideg van éjszakánként.

Még több olvasnivalót kínálunk a Csupasport magazinban. A 100+16 oldalas kiadvány március közepén került a standokra, sokan kérdezték, hogyan tudnak ebben a nehéz helyzetben hozzájutni. Az Inmedio és Relay üzletekben jó eséllyel, de a nagyobb postákon is. Aki nem szívesen menne ki az utcára, e-magazinos formában immár a Digitalstandon is le tudja tölteni: egy perc a regisztrálás és egy perc a fizetés, itt is 590 forintba kerül.


Hogyan kezdjük? Bátran. Persze ezt könnyű mondani, hiszen aki még sosem állt futópadon, néhány másodperc alatt tengeribetegnek érzi magát. A szakemberek tanácsa, hogy csakis működő padra álljunk, amíg a beállításokkal szöszölünk, addig a két szélén kialakított taposóra tegyük a lábunkat. Ugyanígy használat után, előbb lelépni, csak aztán leállítani (vagy esetleg néhány percet alapjáraton futtatni). Egy-két alkalom után már tekinthetjük magunkat annyira profinak, hogy akár a kartámaszt elengedve fussunk, de biztos lesz olyan, aki azonnal úgy érzi, kiszalad a talaj a lába alól. Ez mondjuk érthető, mert valóban kiszalad. Amikor pedig túlélve a napi penzumot lekászálódunk a futópadról (főleg, ha nagy merészen ötperces ezrekkel fejezzük be), a biztos talajfogás érdekében nem árt nagyon odafigyelni.

Milyen gyorsan fussunk? Lehetőleg gyorsabban, mint Csécsei Zoltán, akkor egyből világrekorderek leszünk. Általánosságban talán elmondható, hogy a kinti futótempónkat kezdőként nem mindig tudjuk majd tartani. Furcsa, amikor nem kell átlépni egy gödröt, nem húzhatjuk ki magunkat a szembe jövő futó láttán, nem kell megállni a piros lámpánál. Egyáltalán nem könnyű tízpercekig elvileg pontosan ugyanazzal a sebességgel futni (persze könnyen állítható a tempó, ha már nem bírjuk). A monotonitás kemény ellenfél, talán célszerűbb akkor edzeni, amikor más is van otthon, mert ha filozofikus vitákat nem is folytathatunk feleségünkkel, jó esetben nyomon követhetjük, ahogy elkészíti a vacsorát.

Mennyi időre tervezzünk? Ha már veszünk egy gépet, lehetőleg évekre. Ha odafigyelünk rá, nem a macska alszik rajta, és nem a gyerek használja tankparkolónak, ha betartjuk a maximum jó egyórás edzésidőt, sokáig kitarthat (szakember talán nem is kell hozzá, de néhány havonta érdemes ellenőriznünk). A mostani nehezebb helyzetben pláne felértékelődhet egy futópad.

Kezdő futópadosként, túl százhúsz kilométeren azt mondom, teljesen bevált. Biztos, hogy ezekben a hetekben nagyon felmegy a kereslet, talán még a főszezonnak számító telet is túlszárnyalja – aki teheti, gondolkodjon el, sajnos nem kizárt, hogy még a nyáron is sok szempontból jobb lehetőséget nyújt a Margitszigetnél.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik