csupasport bannerhátsófüves banner

Szilveszteri hídfutás három távon

2019.12.30. 14:17
null
Szilveszter napján különleges, háromtávú közösségi futóverseny rajtol 10 órakor a Népfürdő utcai Maratonman Depo üzlettől. A fővárosi hidakat érintő kihívás jótékony célt is szolgál.

Az immár legendás, Európa egyik legnagyobb ultrafutóversenyének számító Ultrabalaton főszervezője, Zelcsényi Miklós mindig kitalál valamit. Legfrissebb ötletét kivételesen egy igencsak súlyos sportsérülés utáni műtét ihlette: futással és némi jótékonykodással segíthetnek a kocogók abban, hogy a János kórház napi működéséhez szükséges eszközök beszerzése kicsit gondtalanabb lehessen.

Zelcsényi Miklós jó futást kíván mindenkinek az év utolsó napjára is

Az év utolsó napjára, azaz december 31-re meghirdetett futóversenyen 10 órai rajtoltatással három távnak lehet nekivágni a Népfürdő utcai Maratonman Depo elől (a start előtti gyülekező időpontja 9:30, a futóboltban lehet elhelyezni táskát, ruhát), és a hamisítatlan közösségi mozgás élménye vár mindenkire. Ezúttal ugyanis lezárt, külön biztosított útvonal nem lesz, a teljesítés a KRESZ szabályai szerint, a gyalogosoknak fenntartott szakaszokon zajlik, ugyanakkor a részvevők iramfutók mögött is haladhatnak, s akik a „felvezetéses” futást választják, hat perc/ezer méteres tempóra készüljenek. A távok között lehet válogatni: kicsivel több mint 6, 12, illetve 23 kilométer vár azokra, akik az év utolsó napján nemcsak a bulizást, a pezsgőzést,a tűzijátékozást, a virslizést és az elmaradhatatlan trombitálást kedvelik, hanem a sportolást is.


A rendezvény vonzó részlete, hogy a szilveszteri kocogók mindhárom távon a Pestet és Budát összekötő hidakon futnak át – rohanni amúgy nem kell, a szervezők mindenkit megvárnak a célban, ahol a szokásos futós frissítéseken kívül kivételesen lesz még alma és zsíros kenyér is.



A legrövidebb távot, azaz a hat kilométert választók az úgynevezett „Kéthídfutás” szereplői – itt található az útvonal futórára is letölthető trackje. A tizenkét kilométert teljesítők a „Háromhídfutás” részvevői – íme, ennek az útvonalnak a digitális rajza! A leghosszabb, huszonhárom kilométeres távra vállalkozók pedig a „Héthídfutás” versenyén indulnak – ennek a kihívásnak itt található az útvonaltérképe.


Aki a részletekre kíváncsi, a rendezvény bejegyzésében olvashat többet a szilveszteri hídfutásról, de a lényeg az, hogy december 31-én jótékony céllal, jól kiválasztott távval, kellemes futással indítva a napot bárki maga mögött hagyhatja az óévet.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik