Testépítők lepik el a hétvégén a TE-t

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2019.11.21. 15:38
November 22. és 24. között a Testnevelési Egyetem ad otthont a junior testépítő- és fitnesz-világbajnokságnak, amelyen rekordrészvétel várható. A hazai szövetség mindent megtesz, hogy jó házigazda legyen.

A Magyar Testépítő- és Fitneszszövetség tájékoztatása szerint két korcsoportban (16–20, 21–23 évesek), összesen 10 (16–20 évesek) és 17 kategóriában (21–23 évesek) rendeznek versenyeket a testépítő- és fitnesz-világbajnokságon. Huber István, a honi szövetség elnöke örömmel újságolta, még sohasem volt ekkora érdeklődés a sportág csúcseseménye iránt.

„Minden idők legnépesebb junior-világbajnokságát rendezzük Budapesten. Már a Fudzsairahban megtartott felnőttvébén sok ország – többek között Kína, Japán és Oroszország – képviselője jelezte, hogy válogatottja részt kíván venni az eseményen. Számos csapat érkezik több tíz versenyzővel a magyar fővárosba, aminek köszönhetően a résztvevők száma meghaladja majd a háromszázat. Még sohasem fordult elő a sportág nemzetközi történetében, hogy korosztályos világbajnokság iránt ilyen nagy legyen az érdeklődés” – büszkélkedett méltán a sportvezető.

Örömteli „gondot” okoz a szervezőknek, hogyan fér majd el a sok sportoló a mindössze tíz-tizenkét méter hosszú színpadon, ám Huber István úgy véli, ez sem megoldhatatlan feladat.

„Vélhetően két sorban, egymás mögött kell majd a testépítőknek felsorakozniuk, ami miatt a pontozóbíróknak is jobban kell majd figyelniük.”

Mindezt hallva okkal adódik a kérdés, minek köszönhető a nagy érdeklődés.

„Úgy tűnik, Budapest nemcsak a turisták, hanem a sportolók számára is egyre népszerűbb célállomás. Kétezertizenháromban rendeztünk legutóbb junior-világbajnokságot, ám hat éve még nem volt ekkora az érdeklődés az esemény iránt. A magyar főváros könnyen megközelíthető, így még több közép-európai ország döntött úgy, hogy jelen kíván lenni a vébén. Mindent megteszünk, hogy az idelátogatók jól érezzék magukat: megígérem, kitűnő házigazdák leszünk, etetni és itatni fogjuk a hozzánk érkező sportolókat, edzőket és sportdiplomatákat” – újságolta nevetve Huber István.

Rekordlétszámú magyar válogatott szerepel a világeseményen, amelyen a szövetség elnöke a hazai indulók csaknem egyötödét várja döntőbe.

„A tizenhat–huszonhárom éves korcsoportban még sohasem indult olyan nagy létszámú magyar válogatott világeseményen, mint most. Reményeim szerint a magyarok tizenöt-húsz százaléka bejut a döntőbe, a fitneszszakágban pedig még érmekben is bízom. Elégedett lennék, ha a nemzetek csatározásában a hatodik hely körül zárnánk. Az elmúlt években átgondolt utánpótlásprogramot indítottunk, ennek is köszönhető a népes magyar indulói létszám. Elsődleges célunk, hogy példaképek legyenek a még fiatalabb versenyzők előtt” – tette hozzá az elnök.

Vargha Viola, a szövetség főtitkára elárulta, kik azok a magyar fitneszesek, akik éremesélyesként lépnek színpadra.

„Ágoston Dorottya korábbi junior-világbajnokot mindenféleképp az éremesélyesek közé sorolhatjuk, és Frauenberger Panni junior Európa-bajnok is a dobogóra esélyesek táborát gyarapítja. Keszei Korina az idén a felnőtt Európa-bajnokságon lett második, így a juniorvébén is az első három helyezett között lehet” – vélekedett a főtitkár.

A győzelem egyszerűnek tűnő receptjét pedig így foglalta össze Huber István elnök:

„Csupán az számít, hogy abban a másodpercben a színpadon úgy kell kinézniük a versenyzőknek, hogy a pontozóbírók ne találjanak bennük semmilyen hibát.

Akinek ez sikerül, garantálhatóan nyerőember lesz” – zárta a beszélgetést a szakember.

Szombaton és vasárnap reggel tíztől este hétig tartanak a versenyek. Jegy- és programinformáció ide kattintva található.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik