Hamarosan robban a fitneszbomba

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2019.11.10. 10:17
Nem csalódik, aki november 23-án, szombaton ott lesz a BOK-csarnokban, ahol újra összegyűlik a hazai fitneszvilág színe-java. Nemcsak programokban, meglepetésekben sem lesz hiány.

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a fővárosban a Decathlon FittArénát, amelyre a szervezők több ezer látogatót várnak a 4000 négyzetméter alapterületű Fitnesz Parkban és Életmód Expóban. Időben talpon kell lennie annak, aki nem akar lemaradni az első programról, hiszen reggel 9.30-kor a Decathlon WarmUppal indul a nap. Ez még csak a kezdet, egészen délután négyig tart az őrületes fitneszdzsembori.

A Decathlon Nagyszínpadon Péntek Enikővel lehet égetni a zsírokat (ZONA Burn), délben pedig Béres Alexandra tesz azért, hogy egy-két kilót ledobjunk magunkról.

Nincs fitneszbuli Tatarek Rezső nélkül sem, aki az Iron Boksz Max-programot hozza el a nagyközönségnek. Katus Attila kora délutáni Best Body produkciója már csak hab a tortán, ember legyen a talpán, aki mindezt végigcsinálja.

A küzdősportok rajongóit sem éri csalódás, hiszen a Funkcionális teremben nyolc programmal várják az érdeklődőket. A kínálatból kiemelkedik Bánkuti Gabi mesteredző és fitneszvilágbajnok Spartanfitt-bemutatója (a Spartanfitt külön szekcióba is jelen lesz az eseményen), Borsos Péter cardio kick-boxos fitneszshow-ja, és Horváth Tamás Strong30-a. Attól nem kell tartanunk, hogy mindeközben kékre-zöldre vernek bennünket, ám attól sokkal inkább, bírjuk-e szuflával a küzdősportokra épülő funkcionális tréninget.

Az igazi zenés dzsemborit a Dance terem programpalettája kínálja, itt a mozgáson kívül a ritmusé lesz a főszerep; alakformálásra pedig az menjen a Sugar Fitness Stage-re, aki tökéletességre, nem pedig brutális fogyásra vágyik.

Hogy ne csak a test legyen a figyelem középpontjában, a szervezők a léleknek is szentelnek két helyszínt: a Domyos jóga- és pilatestermet azok keressék fel, akik a nyugit szeretik, és eszközök nélkül szeretnének „hátfájásölő” gyakorlatokat tanulni és végezni.

Ezzel még közel sem értünk a programkínálat végére. Bánkúti Gabi vezetésével bárki részese lehet egy rekordkísérletnek, amelyhez elég gömbsúlyzót ragadni (kettlebell). A rekordkísérlet célja, hogy felhívják a figyelmet a hagyományos orosz sporteszközre, amely nemcsak erősít, hanem az alakformálásban is elengedhetetlen szerepet játszik. A rendezvényen az is megtalálja a számítását, akit elsősorban az innovációk érdekel. Az életmódexpón a legújabb fitneszeszközökkel, valamint a wellnesshez kapcsolódó termékek és szolgáltatások szélesebb tárházával is meg lehet ismerkedni.

Decathlon FittAréna
BOK-csarnok (Budapest, Dózsa György út 1.)
2019. november 23., szombat
Kapunyitás: 7.30
Kapuzárás: 18.30
Jegyár: 3000–6000 Ft

További információ: https://www.fittarena.hu/esemenyinformacio/

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik