Ugrókötelezés: a kalóriagyilkos sport

Vágólapra másolva!
2019.06.24. 09:08
null
Ha fogyás céljával kezdünk el sportolni, azt is figyelembe vesszük, hogy mennyi kalóriát égetünk el az adott mozgásformával. A leghatékonyabb kalóriaégető sportok közé tartozik az ugrókötelezés.

Gyerekkorában szinte mindenki ugrókötelezett több vagy kevesebb sikerrel. Ez a mozgásforma egyáltalán nem igényel nagy befektetést és speciális ruházatot sem. Elég hozzá egy sportcipő, póló, nadrág meg az ugrókötél, és akár a lakásban, akár a kertben vagy a teraszon mehet is az ugrálás.

A bokszolók kiegészítő edzésként alkalmazzák, rengeteg kalóriát éget el vele az ember.

Egy óra alatt 650-780 kalóriát is eltüntethetünk. Az ugrókötelezés a futás, a kerékpározás és a squash mellett a leginkább kalóriagyilkos sportok közé tartozik.

Persze nem csak emiatt érdemes vásárolni ugrókötelet. Az ökölvívóknak nem véletlenül kötelező kiegészítő edzés, hiszen amellett, hogy fejleszti a ritmusérzéket és a koordinációt, valamennyi izomcsoportot megmozgatja, a vádlitól kezdve a combizmon át a kar- és hasizomig. Az ízületeket pedig jobban kíméli, mint a futás.

Az ugrókötelezéssel óránként több mint 700 kalóriát is elégethetünk /Fotó: Shutterstock

Ugrókötelezéssel javítunk az állóképességünkön is. Jó hatással van a keringésre, a szívműködésre és ahogy már említettük, nagyon jó zsírégető torna. Ha rendszeresen ugrókötelezel, néhány héten belül az alakodon is látható lesz az eredmény.

Ha gyerekkorodban nem szerettél ugrókötelezni, akkor is érdemes visszatérned ehhez a sporthoz. Senki sem úgy születik, hogy elsőre félórás etapot lenyom. Kezdd 20-30 másodperces körökkel, köztük néhány másodperces pihenőkkel, és ha már jobban megy, fokozatosan növeld az adagot.

Borítókép: Shutterstock

Legfrissebb hírek

Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Csupasport
2025.06.11. 11:08

Ma már nem tudna sport nélkül élni a népszerű amerikai színésznő

Csupasport
2024.11.05. 17:39

Túrázás alatt mit javasolt fogyasztani és mit mértékkel?

Csupasport
2024.08.23. 10:50

Futás babakocsival – mire figyeljenek a kismamák?

Csupasport
2024.08.15. 13:15

Ők nyerték a K&H mozdulj! az év tesitanára országos díjakat

Csupasport
2024.06.21. 08:47

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Egyéb egyéni
2024.05.06. 09:56

Imádja az edzéssel járó endorfinlöketet Jon Bon Jovi

Csupasport
2024.04.24. 14:16

A pózolás művészetének elsajátítása nélkül nem lehet versenyt nyerni

Csupasport
2024.04.23. 21:01
Ezek is érdekelhetik