Régen tapasztalt érzés: elégedettség

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2019.06.19. 13:49
Magyar szempontból remekül sikerült az ide Tour de Hongrie. Dina Márton a második, Valter Attila a harmadik helyen végzett az összetettben, két tehetségünk a Kékes-tetőre is ezüst-, illetve bronzérmesként tekert fel.

Nem pihenhet sokat a Tour de Hongrie-ezüstérem után a viadal legjobb magyarja, Dina Márton; vasárnap ért véget a Magyar Körverseny, kedden pedig már pakolás közben csíptük el a 23 éves bringást.


„Szerdán már utazom Minszkbe, az Európai Játékokra, és a pihenés mellett a barátnőmre is időt kellett szentelnem – ő is bringázik, tagja a válogatott keretnek, Sopronban él, Pécsen tanul, én pedig Budapesten vagyok. Bevallom, megfordult már a fejemben, hogy biciklivel megyek hozzá, és noha még nem történt meg, mindig viszek magammal bringát – kezdte Dina Márton, a Kometa Cycling Team bringása, majd rátért a Tour de Hongrie-ra. – Nagyon vártam a versenyt, szerettem volna jól szerepelni, mert jó formában éreztem magam – örülök, hogy össze is jött. Sok minden kell ahhoz, hogy így sikerüljön egy többnapos verseny.


Gyakorlatilag olyan érzés volt, mintha repülne alattam a bicikli, viszont ez a fajta flow-érzés évente csak kétszer-háromszor jelentkezik. Örülök, hogy most volt az egyik alkalom.



Testben is fel kell készülni, szükség van a jó edzésmunkára, de pszichikailag is rendben kell lenni, legalább ötven, de inkább hatvan-hetven százalékban a mentális felkészülés számít.”


Dina Márton ráadásul a Tour de Hongrie-n mutatkozott be új csapatában, a Kometa Cycling Teamben. A társak kedvesen fogadták, s bár az első napokban még nem érte dolgozott a csapat – hozzátette, nem is lett volna jogos rá építeni az egész versenyt, hiszen nem ismerték még a többiek –, a végén viszont már őt segítették.


„Elég jól összebarátkoztam a többiekkel, a versenyen is rendben volt minden, utána pedig elvittem őket Budapest-bulizni, azzal feltettük az i-re a pontot – folytatta Dina Márton, aki az Alberto Contador és Ivan Basso nevével fémjelzett istállóban teker. – Contadorral kétszer, Bassóval háromszor-négyszer találkoztam csak, ők inkább a háttérben vannak. Remek körülmények fogadtak a csapatnál, úgy érzem, ez negyven-ötven százalékot is hozzátett a teljesítményemhez. Bennem volt már egy ilyen jó eredmény, biztos, hogy lendít a karrieremen. Egyelőre annyit vettem észre, hogy háromszázan bekövettek már az Instagramon.”

Dina Márton a legsikeresebb magyar lett az idei Touron (Fotó: Vanik Zoltán/tdh.hu)

A Tour de Hongrie kapcsán Dina Márton hozzátette, nagy előny volt neki a hazai pálya. A Kékes-tetőre vezető út az egyik kedvenc emelkedője, több mint százszor megmászta már, ahogy ő fogalmazott, minden gödröt ismer. A Kometa Cycling Team kerékpárosa egyébként nemcsak országúton versenyez, hanem hegyikerékpárban is, sőt az olimpia talán könnyebben elérhető az utóbbi szakágban. Ami az országutat illeti, ott inkább a három nagy körverseny a csúcs; Dina Márton szerint, erre is van esélye, persze sokat kell edzenie, fejlődnie, de jó úton jár. Úgy látja, hogy a nagy körversenyek résztvevői leginkább a tapasztalat terén járnak előtte – úgy áll hozzá, hogy nem jobbak nála, és ő is eljuthat az ő szintjükre.


Dina Márton elmondta, az Európai Játékok után következik az időfutam és az országúti országos bajnokság (a két ob között meg a csömöri bringafesztivál), majd két hét szünet után irány Spanyolország.



A programban egy egynapos verseny helye már biztos, de a csapat ígérete szerint minden bizonnyal ott lehet a kiemelt kategóriás Burgosi körversenyen, amely a Vuelta a Espana egyik felvezető versenye, a második-harmadik legrangosabb spanyol többnapos, amelyen klasszisok sora áll rajthoz.


„Visszatérve a Tour de Hongrie-ra, maximálisan elégedett lehetek a második hellyel, végrehajtottam, amit a csapat kért. Neilandsot nehéz lett volna megverni, a bükkszentkereszti emelkedőn pedig azért is maradtam le, mert akkor már az volt a taktika, hogy az egyik csapattársam próbál vele menni. Szóval száz százalékig elégedett lehetek, amit nagyon rég mondhattam el verseny kapcsán” – tette hozzá Dina Márton.


(Felső fotó: Mario Pertorini/tdh.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik