Derékfűzőben a nyolcezres hegy csúcsán

Mi volt a titkuk a nyolcvanas évek sikeres lengyel hegymászóinak, a Jégharcosoknak?
Talán azért voltunk annyira sikeresek, mert a szerencsének köszönhetően sok expedíciót tudtunk szervezni. Ha több az expedíció, nagyobb a siker esélye is. Akkoriban nem jártak jó idők a kommunista Lengyelországban, ha valaki tenni akart valamit és volt benne szenvedély, akkor valami mást kellett találnia, valamibe menekülnie kellett. Ilyen volt a hegymászás, a hetvenes évek közepétől utazhattunk a világban sportútlevelekkel.

Miért a Himalája és miért télen?
Sajnos mi, lengyelek teljesen kimaradtunk a Himalája felfedezéséből, a nyolcezresek első megmászásából, de történelmet akartunk írni. Ahhoz viszont ki kellett találnunk valami újat, így télen mentünk a Himalájába, ami sokkal keményebb.

Annyira, hogy a Mount Everest első téli megmászásáig, 1980-ig senki sem hitte el, hogy abban az évszakban is meg lehet mászni egy nyolcezrest.

Nem ön volt a legtapasztaltabb, mégis ön jutott fel Leszek Cichyvel.
Akkor már tíz éve másztam, ezért elég tapasztalatom volt. Nagy csapattal mentünk, én pedig annyira jól éreztem magam a magashegyi körülmények között, hogy mindig az első vonalban törtem az utat, rengeteget dolgoztam. Az elején nem hittem, hogy fel is juthatok a csúcsra, de azért alakult így, mert mikor a nepáli engedélyünk lejárt volna, csak mi ketten voltunk olyan helyzetben a hegyen, hogy esélyünk nyílt a csúcstámadásra. De nem erre a mászásomra vagyok a legbüszkébb.

Hanem melyikre?
Az utolsó nyolcezresemre a tizennégy közül, az 1996-os Nanga Parbatra, mert teljesen egyedül voltam a hegyen, addigra ugyanis mindenki hazament. A kockázat ott és akkor volt a legnagyobb, mert egyáltalán nem ismertem a hegyet, csak képekről. Előtte két hónappal másztam meg a K2-t, az akklimatizációt ott szereztem meg, így kilenc nap alatt tettem meg az utat a Karakorum Highway és a csúcs között oda-vissza. A mai napig ez volt a legrövidebb sikeres expedícióm.

Már korábban is mászott egyedül télen, 1988-ban a Lhocén állt egyedül. Az ember hogyan találja ki, hogy egyedül fog mászni télen a Himalájában?
Az más volt, mert ott csapattal voltunk. Nem is akartam én egyedül felmenni, de a többiek rosszul lettek, az időjárás viszont jó volt, és úgy döntöttem, ha már itt vagyunk, miért ne.

A nagyobb gond az volt, hogy néhány hónappal korábban találta és törte el egy zuhanó kő a sisakomat, de olyan erővel, hogy az ütés szó szerint összenyomott, egy csigolyám elmozdult és nyolc milliméterrel alacsonyabb lettem. Derékfűzőben másztam fel a Lhoce csúcsára, lefelé pedig iszonyú hátfájdalmaim voltak.

A nyolcvanas években mekkora volt a verseny Jerzy Kukuczka és Reinhold Messner között, hogy ki mássza meg előbb mind a tizennégy nyolcezrest?
Ezt a média találta ki és fújta fel, amikor rájött, hogy az eredményeik milyen közel állnak egymáshoz. Szerintem addig egyikük sem gondolt soha versenyre, csak a média akarta rájuk kényszeríteni, ami végül sikerült is.

Lassan hetvenéves, de még mindig nagyon aktív a hegyek között. Mik a tervei az elkövetkező években?
Először is a K2 téli expedíciójának szervezése és vezetése, ez az egyetlen hegy, amelyre ebben az évszakban még senkinek sem sikerült feljutnia. Másrészt ott a Virgin Peaks még megmászatlan hatezreseinek felfedezése a pakisztáni-kínai határon. Ezekre én magam is fel akarok mászni, ez még az én történetem lesz.

A hazánkba látogató Krysztof Wielickivel részletesebb, kétoldalas anyagot olvashatnak a Nemzeti Sport szombati számában, a Hosszabbítás mellékletben.