csupasport bannerhátsófüves banner

A sötét is segített Zétényi Szvetlanán

2019.05.16. 12:33
null
Az Ultrabalaton női második helyezettjeként ért célba, pedig még csak négy éve ultrázik, de már további célkitűzések érdeklik, és ott lesz október végén a 24 órás vb-n is.

Milyen sportolói múlttal rendelkezik? Alig néhány éve ultrázik ugyanis, és kiváló eredményekkel kezdett.

Gondolom, ebben az évben is nagy céljai vannak.

Szeretném, ha a franciaországi hosszútávfutó-világbajnokságon sikerülne jó teljesítményt elérnem, és ezzel hozzájárulni a magyar válogatott jó szerepléséhez. Távlati terveim között szerepel, hogy a válogatottnak továbbra is tagja maradjak, és – mint nagyon sok ultrafutónak – az álmaim között szerepel a Spartathlon teljesítése.

Milyen volt az idei Ultrabalaton?

Mindig szerettem az UB-n futni, nagy élmény volt korábban is, csapatban és párosban indultam. Az első egyéni indulásomkor sem csalódtam, jó hangulatban telt el a verseny, igazi futófesztiválban volt részem. Elsősorban a teljesítés volt a célom, mivel ilyen hosszú távon bármi megtörténhet. Nem véletlen, hogy az indulóknak kevesebb mint a fele szokott célba érni. Szerettem volna a maximumot kihozni magamból, és titkon reméltem, hogy ez a dobogóra talán elég lehet.

Nagyon sok jó élmény ért, a rosszat meg úgyis elfelejti az ember... Tanulás volt ez is, mert ebben a sportban mindig jöhetnek meglepetések, amelyekre az ilyen hosszú versenyek készítik fel a futót.

Hogy lehetett átvészelni az éjszakát?

Hajnali egy körül elkezdett esni az eső és feltámadt a szél. Abban a pillanatban nagyon rosszulesett, de talán ez is segített, hogy ne álmosodjak el. A sötét utcákban ügyelni kellett a lépéseimre, és segített, hogy ne a fáradtságomra figyeljek.

 

Az Ultrabalaton is maximális koncentrációt igényel a versenyzőktől

 

Mi volt a legjobb és mi a legrosszabb pillanat a versenyen?

Sok futótársam kiválása kellemetlenül érintett, talán ezek voltak a legrosszabb pillanatok. És bár sok-sok remek élményt adott a verseny, a legjobb pillanat a célba érkezés volt.

A közösségi médiában láttam az ejtőernyős képeit. Miért éppen tandemugrás?

A tandem meglepetés volt a barátaimtól a negyvenedik születésnapomra. Tudták rólam, hogy bevállalós vagyok, és ezt sem akarom majd kihagyni. Nagy élmény volt az első, de remélem, nem az utolsó.

Legfrissebb hírek

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
4 órája

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Csupasport
2026.09.20. 08:20

Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Csupasport
2026.09.19. 14:54

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
2026.09.05. 15:38

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Így fussunk hatékonyan a nyári kánikulában

Csupasport
2026.07.04. 19:58

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25