csupasport bannerhátsófüves banner

Gerecse 50: nem mosta el az eső

2019.04.28. 18:06
null
Magyarország második legrégebbi teljesítménytúráját harmincnyolcadik alkalommal rendezték meg, és bár az időjárás ráijesztett a résztvevőkre, a legtöbben vállalták az indulást, és végigmentek.

Sokan megijedtek, amikor a Gerecse 50 előtti napon elkezdett esni az eső, és ezt nem csak a túra közösségi oldalán pánikolva érdeklődő indulók egyre növekvő száma jelzett. A sportáruházakban is sok emberrel lehetett találkozni, akik esőkabátokat, -nadrágokat, kamáslikat kerestek, és valószínűleg vásároltak is szép számmal.

A felszerelésre azonban végül nem volt szükség, mert az amúgy is inkább csak módjával hulló csapadék a rajt előtt fél órával elállt. Az 50, 30, 20 és 10 kilométeres távoknak így nyugodtan nekivághatott a mezőny, amelyet azért megtizedelt a sáros talajtól való félelem. Ahhoz képest, hogy előzőleg mind a 8300 hely elkelt, a szervezők információi szerint 10.30-ig 6179 fő rajtolt el.

A terep a túrázók többségének beszámolója alapján nem volt vészes, sárnak kevés kivételtől eltekintve nyoma sem volt, az amúgy száraz talaj beszívta a lehulló csapadékot. Természetesen ezúttal is akadtak próbálkozók, akik feladták, de az indulók nagy része minden távon, így az ötvenesen is boldogan ért célba.

Legfrissebb hírek

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
2026.08.10. 21:57

Otthon is könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2026.08.07. 22:36

Miben segít és miben hátráltat: a túrabotról pró és kontra

Csupasport
2026.08.05. 21:42

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
2026.07.03. 20:02

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Csupasport
2026.05.22. 19:31

Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

Csupasport
2026.05.20. 15:47