csupasport bannerhátsófüves banner

Tíz órára futóhomokba ragadt a túrázó

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2019.03.20. 16:52
null
Egy amerikai pár Utah államban, a Zion Nemzeti Parkban túrázott, amikor a férfi futóhomokba süllyedt. Barátnője kénytelen volt magára hagyni és három órát túrázni csak azért, hogy segítséget hívjon.

Valódi rémálmot élt át a 34 éves Ryan Osmunm, amikor barátnőjével az Egyesült Államokban túrázni indult. A Zion Nemzeti Parkban jártak, amikor a férfi futóhomokba lépett, belesüllyedt és nem tudott kiszabadulni. Párja, Jessica McNeil az első pánik után meleg ruhával betakarta, majd visszafordult abba az irányba, ahonnan jöttek, és három órát túrázott, mire olyan helyre ért, ahol megfelelő volt a térerő és segítséget tudott hívni.

„A térdééig süllyedt el, képtelen volt kimászni – emlékezett vissza az esetre Jessica. – Amikor ott hagytam, nem voltam benne biztos, hogy még valaha látni fogom. Életem legnehezebb és legfélelmetesebb döntését kellett meghoznom. Segítségért indultam, de egy ponton elbizonytalanodtam és vissza akartam fordulni. Ott akartam vele lenni a végsőkig.”

Jessica azonban nem állt meg, sikerült olyan helyre jutnia, ahonnan felvehette a kapcsolatot a mentőegységekkel, akik azonnal elindultak Ryan megmentésére. Ez sem ment azonban könnyen. Több óra telt el, mire odaértek a megfelelő helyre, a férfi addigra még mélyebbre süllyedt és a kihűlés jelei mutatkoztak rajta.

„A futóhomok nedves és nagyon hideg volt, annyira, hogy azt hittem, ha ki is mentenek, biztosan elvesztem a lábamat – mondta utólag Ryan. – Attól is tartottam, hogy Jessicának nem lesz elég ideje, és mire megérkezne a segítség, már nem leszek életben. Amikor rám találtak, azt mondták: valóságos csoda, hogy túléltem.”

Ryan Osmunm mindet összevetve tíz órát töltött a futóhomokban, mire kiszabadították. Megpróbáltatásainak azonban ezzel nem volt vége. Miközben melegedett és a lábát kezelték, a térségre hóvihar csapott le, a mentőegységek így nem tudták elhagyni a helyszínt, ott kellett tölteniük az éjszakát, és csak másnap kora délután szálltak fel a helikopterrel, hogy a férfit a legközelebbi kórházba szállítsák. Ryan szerencsére nem szenvedett maradandó károsodást, a pár azóta jól van, és nem tudnak eléggé hálásak lenni a segítségükre siető embereknek.


El lehet merülni a futóhomokban?


A kérdéssel a National Geographic egyik cikke foglalkozik, a válasz tömören: nem.

„Holland és francia kutatók kísérletekkel vizsgálták a futóhomok tulajdonságait, és határozottan állítják: a filmekben látottakkal ellentétben nem fordulhat elő, hogy valakit a feje búbjáig ellepjen a futóhomok. Az Amszterdami Egyetem kutatói laboratóriumi körülmények között, finom homok, agyag és sós víz megfelelő arányú elegyítésével futóhomokot hoztak létre, és ennek – a természetben előforduló valódi futóhomokkal egyező anyagnak – a tulajdonságait vizsgálták. Megfigyelték, hogy nyugalomban a homok besűrűsödik, erőbehatásra, mozgásra viszont a szemcsék közé víz áramlik, és az anyag viszkozitása csökken. Ez az oka annak, hogy a futóhomokba került „áldozat”, ha kapálózni kezd, még mélyebbre süllyed. A leülepedő homok- és agyagszemcsék miatt a futóhomok mélyebb rétegeiben a viszkozitás illetve sűrűség újra nő, így az anyag kvázi megköt a belemerült test körül. A kutatók javaslata, hogy aki futóhomokba kerül, lassan és folyamatosan mozgassa lábait, így az anyag felhígul, és az áldozat könnyebben kiszabadíthatóvá válik.”


 

Legfrissebb hírek

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Csupasport
2026.03.11. 14:07

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

Csupasport
2026.02.28. 20:52

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Csupasport
2026.02.23. 21:24

Már lehet nevezni a Gerecse teljesítménytúrákra

Csupasport
2026.02.22. 19:35

Ha nem vízálló a túracipőnk, így azzá tehetjük

Csupasport
2026.02.14. 18:08

Február végén rendezik meg a Rejtett Kincsek Túráit

Csupasport
2026.02.11. 18:03

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
2026.02.04. 14:31

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53
Ezek is érdekelhetik