KOKÓ Andalúziai edzőtáborban

Voltam eleget edzőtáborban – és tessék, mégsem untam meg!

Annyira biztosan nem, hogy ne legyen kedvem ismét eljönni – ezúttal Spanyolországba. Ezekben a napokban Andalúziában vagyok, kimondottan azzal a céllal, hogy minél jobban felkészüljek a nagyatádi triatlonversenyre. Andalúziába a tatai Footour által szervezett felkészítő táborba jöttem, van, aki atlétikai versenyre, maratonira, más triatlonra készül, márpedig arra itt lehet közösen, jó társaságban, jó edzők irányítása mellett.

Mivel nem először jöttem velük, nem volt szokatlan, hogy reggel nyolctól ezerötszáz-kétezer méter úszás volt reggelire, majd még délelőtt úgy két órát bicikliztünk, kora este pedig öt kilométer lendületes futás, illetve harminc perc futóiskola volt a program.

Másnap hatvan kilométer biciklizéssel kezdtük a napot, ez utóbbi egyre fontosabb, mert átdolgozza, kinyújtja, kilazítja az izmokat, és ha nem is kellemes, a sérülések megelőzése miatt nagyon fontos. Az interneten is találni ezerféle gyakorlatot, s aki edzés után fáradtnak érzi a lábait, találhat magának olyan gyakorlatot, amely visszanyújtja, lenyugtatja, pihenteti a lábat. Nagyon ajánlom!

Jó idő van Andalúziában, és arra is rájöttem, iramot menni kerékpárral mennyire más, ha egyedül teker az ember, mint amikor a társakkal húzzuk egymást. Az első napokban felfedezzük a környéket, emelkedő nélküli utca szinte nincs is, minden domb előtt rivalizáltunk, ki ér fel először.

Húzzuk, pörgetjük egymást, és néha büszke vagyok, hogy az ötvenedik születésnapomhoz közeledve is képes vagyok ilyen teljesítményre.

Az idősödést nem úgy élem meg, hogy nyafogok, mert nem minden megy úgy, ahogy huszonöt évvel ezelőtt, inkább feltölt, hogy még most is ennyit edzhetek. Este azért nem kell altató – de ez így van jól.