csupasport bannerhátsófüves banner

Dragon Ice: családok a sárkányok földjén

Rác BenedekRác Benedek
2019.02.07. 09:20
null
Paintball, jégkorong és egyéb különleges programok, feladatok várják a versenyzőket a szombaton Nyírbátorban sorra kerülő, a nyáron már kétszer megrendezett Dragon Race téli verziójára.

A nyírbátori sárkányok nem tűzokádó szörnyek, de így is nagy kihívást jelent átjutni a sárkányok földjén.

„A helyi gyógyfürdő, a Sárkány Wellness mellett található egy lovarda, a fürdő mellett horgásztó, és kétezertizenhét óta ezen a területen rendezzük meg a Dragon Race-t – tudtuk meg Margitics Zoltán főszervezőtől. – Régóta sportolok, korábban is kacérkodtam egy ilyen versennyel, a különböző sérülések azonban meggátoltak, s csak kétezertizenhétre jöttem helyre. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy szerveztünk magunknak egy Spartan Race-hez hasonló viadalt, már az elsőt is hatvan feletti létszámmal, és annyira jól sikerült, hogy tavaly már kétszázötvennégy indulónk volt. Aztán a júliusi futamunk után a versenyzők megkerestek bennünket, hogy lesz-e téli futam, szóval az igényük hívta életre a Dragon Ice-t.”

Margitics Zoltán hozzátette, fontos volt, hogy valami különlegeset, egyedit szervezzenek, ezért nem is szimpla, akadályokkal nehezített futóverseny ez, hanem lényegében egy családi nap. A Nyírbátor önkormányzatának hathatós segítségével megvalósuló Dragon Race-re így az idén télen és nyáron is sor kerül.

„A Dragon Race nemcsak azt jelenti, hogy szaladsz, aztán a végén megkapod a befutóérmet, a pólót, és mehet mindenki haza. Aki nevezett a versenyre, fürdőbelépőt kap, sőt éjszakai fürdőzésre is lehetősége nyílik, rendelkezésre áll a kemping és néhány apartman. Szeretnénk, hogy egész napos program legyen a verseny, úgy is szoktuk mondani, hozd magaddal a családod a sárkányok földjére, és érezzétek jól magatokat.A pályákon egyedi, máshol nem látott akadályok is találhatóak, például paintballpuskával kell lőni, jégkorongütővel célba találni, de van pecajáték, a negatív fal pedig a termálmedence közepén található – szóval újragondoltuk a már ismert feladatokat.”

Ha már a jégkorongütő szóba került, érdemes megjegyezni, az Erste Ligában szereplő DEAC csapatából több játékos is nevezett a versenyre, de indul a korábbi labdarúgó és játékvezető, Vitkai Elemér is, aki decemberben korosztályában megnyerte a 24 órás Spartan Iceland Ultra Championship versenyt. A főszervezőtől megtudtuk, igyekeznek a legjobb körülményeket teremteni a versenyzőknek, így például a tíz kilométeres távra szóló legdrágább, 7000 forintos nevezés mellé jár fürdőbelépő nappal és éjjel, befutóérem, szoláriumbérlet, sapka, sál, masszázskupon, ebéd, forralt bor és forró tea.

 

Legfrissebb hírek

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
2026.09.24. 11:44

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

Jó ötletnek bizonyult mogyorókrémet vinni a Darálóra

Csupasport
2026.09.16. 16:44

A teljesítésért érkezett, női pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
2026.09.15. 16:06

Kelemen Anett jó színészi képességeit is kamatoztatta Berlinben

Csupasport
2026.09.14. 16:35

Összeomlott, de a hajrábeli találkozások pluszmotivációt jelentettek a folytatásra

Csupasport
2026.09.13. 18:58

Győzelem a Szavanna Trailen – jöhet Dél-Korea

Csupasport
2026.09.08. 14:58

Ezüstérmet szerzett az eddigi leghosszabb távján

Csupasport
2026.09.07. 17:44