Aki nélkül nincs Ultrabalaton: Tóth Attila

A Miskolcról származó futó már gyerekkorában élsportoló volt, versenyszerűen kajakozott, majd kerékpározott és úszott is, végül a futás lett az igazi nagy szerelem. Gyakorlatilag egyből az ultratávokra specializálódott, hiszen futókarrierje 1996-ban a Bécs–Budapest szupermaratonival kezdődött, amikor céges váltóban szerepelt a legendás próbatételen. Sikerrel teljesítette több alkalommal a magyar terepultrák két klasszikusát, a Mátrabércet és az UTH elődjét, a Terep 100-at, de megmérette magát korábban a nagyatádi Ironman-versenyeken is.

A legjobb eredményei közül kiemelkedik a négy Spartathlon-teljesítés. Versenynaptárának azonban minden évben egyetlen fix pontja van: az Ultrabalaton.

Tóth Attila állítása szerint nem versenyezni jár az UB-re, sokkal többet jelent számára, hogy ilyenkor olyan barátokkal találkozhat, akikkel csak itt szokott, vagy akikkel közösen, egymást hol megelőzve, hol épp egy frissítőponton feltöltődve, majd újra útnak indulva együtt kerülik meg a tavat. Az összes teljesítést a kísérőjével közös olyan utazásként éli meg, amelynek minden méterét már tökéletesen ismeri. Attila állandó útitársa párja, Ági, illetve barátai, Csőre Ernő és Szabó Béla szokott lenni. Futás közben végig nosztalgiázik, visszaemlékszik a gyermekkori nyaralásokra vagy az elmúlt évek teljesítéseinek jó és rosszabb érzéseit éli újra. Lenyűgöző élmény Attilát hallgatni, hogy milyen szenvedéllyel tud az Ultrabalatonokról mesélni. Szinte olyan érzés, mintha ott és akkor éppen együtt futnánk, hiszen majdnem minden fáról eszébe jut valami. Még a legendás 2012-es, 40 fokos kánikulában megrendezett viadalra is jó szívvel gondol vissza, amikor a legkeményebben meg kellett harcolnia a befutóéremért, és a legkevesebb volt az egyéni teljesítők aránya.

A Balaton mellett van még egy imádott versenye, ez pedig a Spartathlon.

Nemcsak futni szokott Görögországban, az idén például Szabó Béla kísérőjeként volt jelen. Visszaemlékszik, hogy legszívesebben Bélával a hátán futott volna a célig. A kísérőszerepet is nagyon szereti, szívesen segít, de ilyenkor mindig ott motoszkál benne a gondolat, hogy mennyire jó futóként elindulni. Ahogy felidézi az ott töltött órákat, napokat, semmi kétség nem marad, hogy visszatér még az Akropolisz lábához, hogy elinduljon a Spártáig vezető útra. 2019 különleges jelentőségű lenne neki, hiszen éppen tíz évvel az első teljesítését követően koronázhatná meg eddigi négy spártai sikerét egy újabb olajkoszorúval. 2012-ben egyébként nemcsak az Ultrabalatonon, hanem Görögországban is elképesztő kánikula volt.

Abban az évben nem is sikerült Attilának a célba érkezés, így elmondása szerint még mindenképp adósa önmagának legalább egy teljesítéssel.

Tóth Attila már évek óta Angliában él családjával. Nemcsak a futásban, hanem az élet minden területén keresi az új kihívásokat – fejlődni akar, ezt bizonyítja, hogy nemrég elvégzett egy könyvelői képzést. Állítása szerint a sportban minden olyan teljesítését sikerrel éli meg, amikor okosan be tudta osztani az erejét, és az utolsó 20 kilométerre még maradt is benne tartalék akár tempót növelni a lendületesebb célba érkezéshez. Lakóhelyének terepadottságai okán inkább sík területen, aszfalton edz, általában esténként, munka után indul futni. Ha van néhány szabadnapja, akkor a walesi hegyekbe utazik, ami az egyik legkedvesebb futóterepe. Az általa szervezett baráti edzőtáborra minden évben tavasz elején kerül sor. A múlt év során a walesi Brecon Beacon Nemzeti Parkban kalauzolta körbe futóbarátait, idén pedig Snowdonia lesz a cél.

Az éves tervekből az Ultrabalaton természetesen nem maradhat ki, de előtte még az év elején is hazalátogat, hiszen a Lubics Szilvia által szervezett téli alapozótábor is az éves fix programok közé tartozik.

Ezt követi a már említett saját rendezésű walesi edzőtábor, ahol idén is sok barátját látja majd vendégül. A Spartathlonra még nem tud biztosat mondani, egy angliai ultrára azonban már benevezett, Bristol és London között rója majd a kilométereket.