Szuper ajándékok – a bicikliből...

Király EszterKirály Eszter
Vágólapra másolva!
2018.12.22. 11:32
Nem mindenkinek áll halmokban otthon a használt kerékpár, de azok számára, akik szeretnek kreatívan bütykölni, így az utolsó pillanatban előállunk néhány igazán egyedi karácsonyi meglepetésötlettel.

1. A kerekekből

E cikk szerzője néhány éve – a rá bízott gyermekek nagy örömére – adventi koszorút készített egy már nem használt hátsó kerékből: a csöppségeknek persze a racsnik tekergetése okozta a legnagyobb élvezetet, no meg hogy a gyertyákat „pörgetni” lehetett. Mint később kiderült, ez a kerék újrahasznosításának csupán a kezdő szintje: némi energiabefektetéssel és találékonysággal járgányunk kerekéből csillár, tükör, falióra, dohányzóasztal, sőt, forgatható tálalótálca is készíthető.

2. A használt belsőkből

Ha agyonfoltoztuk is vagy úgy felütöttük, hogy javíthatatlan lett a gumi, még mindig nem érkezett el az ideje, hogy végleg kidobjuk: remek írószertartó, pénztárca/irattartó, szerszámostáska, házipapucstalp vagy akár lábtörlő is készíthető – utóbbi csak akkor, ha a nagyinkat képesek vagyunk rávenni arra, hogy a gigakötőtűivel ezúttal ne gyapjúfonalat, hanem hosszú csíkokra metélt bringabelsőt kötögessen.

3. A nyeregből

A bárszék/gurulós szék nem klasszikus karácsonyi ajándék, bár ha a szeretteid közül van, aki kedveli az igazán kreatív meglepetéseket, akkor ez a tuti választás. Ha nem a fa alá szánod, akkor is hasznát veheted az ünnepek alatt (is): ennél kényelmesebb ülőhellyel ugyanis nem is kínálhatnád a vendégeidet – sőt, közvetve akár még ahhoz is hozzájárulhatsz, hogy a saját bringájuk nyergében találják meg újra ezt a komfortérzetet (persze hozzátársítva némi lábmunkát).

4. A láncból

Vagány és egyedi kiegészítők születhetnek a láncból is, többek között fotókeret, karóra, mécses- vagy asztali íróeszköztartó, az egyes láncszemekből pedig lógós fülbevaló – de akit kivételes kézügyességgel áldott meg a sors, akár a modern szobrászművészet elitjébe is betörhet néhány frappáns alkotással. Az olajjal viszont vigyázzunk!

 

5. Kormányból és szelepből

Nem tartjuk valószínűnek, hogy épp annyi bringakormány lapulna a garázsban elfekvőben, mint amennyi vállfára egy háztartásban általában szükség van, de attól még a kreatív, egyben hasznos ajándékok sorát erősíti a kormányból készített ruhaakasztó. Természetesen a koskormány itt inkább hátrány, mint előny, de az igazi kerékpáros-fantáziának (szinte) semmi sem állhat az útjába… És hogy a legkisebb is számít, igazolja, hogy a legmenőbb kulcstartó nyilván csak bringaszelepekből készíthető el.

Képek forrása: Pinterest

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik