Ironman rákkal: aki a túlélést választotta
„Három dologra érdemes mindig emlékezni. Egy: soha ne add fel. Kettő: soha, semmihez nem vagy túl idős. Három: soha nem vagy egyedül.”
Nos, ha valakinek, Teri Griegének elhisszük. Az amerikai hölgy ugyan gyerekkorában is sportolt, egyebek mellett úszott és kosárlabdázott, ám csupán negyvenévesen kezdett el maratonokat futni, majd ahogy ilyenkor lenni szokott, jöttek az Ironman versenyek is. Tíz éve, 2008-ban, negyvenhét évesen teljesítette élete első Ironman-versenyét, sőt, a Louisville-i versenyen a saját korosztályában az első ötben végzett. Nem sokkal később azonban beütött a krach.
Hiába edzett még keményebben és még elszántabban, egy évvel később szintén Louisville-ben tíz perccel rosszabb időt produkált. Ekkor már sejtette, hogy valami nincs rendben.
Nem sokkal később az orvosok negyedik stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, és már a veséjén is megjelentek az áttétek.
A statisztikák alapján hat százalék esélye volt arra, hogy megélje a következő öt évet, a hír hallatán pedig természetesen azonnal összeomlott. Ám gyorsan összeszedte magát, egy évvel később, 2010-ben már benevezett a bransoni fél Ironman-versenyre, amelyen sikeresen átszakította a célszalagot. Azóta indult egyebek mellett New York-ban, Londonban, Las Vegasban és Tokióban is különböző versenyeken, a versenyek során pedig a nonprofit alapítványán keresztül a rák elleni pénzhez gyűjt adományokat. A szörnyű diagnózis óta eltelt több mint nyolc év, és bár továbbra is járnia kell kezelésekre, az ő példája is bizonyítja, hogy hittel, kitartással, no és a sporttal még a legrosszabb betegségek is legyőzhetőek.
„Miután vastagbéldaganatot diagnosztizáltak nálam, elsősorban a családomra, a csapatomra és a hitemre támaszkodhattam – mondta. – Azóta a missziómmá vált, hogy életeket mentsek, és bebizonyítsam másoknak, hogy igenis van remény. Azt vallom, hogy mindenkinek megvan a saját rákja, mindenkinek kemény kihívásokkal kell szembenéznie, legyen ez fizikális, mentális, anyagi, érzelmi vagy bármi más.”
