Túra és futás a mini Grand Canyonhoz

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2018.09.13. 08:46
null
Szombaton a túrázókat, vasárnap a terepfutókat várja Biatorbágyon a Wadkanz rendezvénye. Az útvonal a környék legszebb részein, többek között a Madárszirten keresztül vezet.

Ha Budapesten lakunk, és szabadidőnkben szívesen hódolunk a túrázásnak, terepfutásnak, nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy a hétvégén igazán különleges kikapcsolódásban legyen részünk. Szombaton a Wadkanz Tour Viaduktot, vasárnap a Wadkanz Trail Viaduktot rendezik meg a fővárostól mindössze huszonöt kilométerre, Biatorbágyon. Az útvonal mindkettő esetében ugyanaz, a lebonyolítás azonban számos részletben eltér. Hogy miért nem lehetett egy napon szervezni a túrázást és a terepfutást?

„A túrázók reggel szeretnek indulni, a futók később, viszont ha egy napon lenne mindkét rendezvény, és a túrázókat előreengednénk, a futók lényegében akadálypályán futnának – árulta el kérdésünkre Garamszegi Zsolt, alias Wadkan, a verseny főszervezője. – A kétnapos bontás tehát lényegében egy kényelmi szolgáltatás a futóknak. Szervezési szempontból ugyanakkor ez nem a legszerencsésebb megoldás, mivel a költségek nagyjából a duplájára rúgnak. Könnyen előfordulhat, hogy a Wadkanz Trailt most rendeztük meg utoljára. Az álmom egy prémiumverseny lenne, de komolyabb szponzor nélkül azt képtelenség gazdaságosan fenntartani.”

Az, hogy a szervezők főként a terepfutókra koncentrálnak, a verseny koncepcióján is látszik. A Wadkanz Trail-versenysorozat eddigi több mint tíz állomása alatt a távok legjobbjai érmek mellett ajándékokban is részesültek, a dobogósok pedig ezt követően külön pro kategóriába kaptak meghívást, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a soron következő versenyen VIP-indulóként ingyen vehettek részt, és kihívhattak maguk ellen valakit. Az idei Wadkanz Trail különlegessége, hogy az összes eddigi dobogós meghívást kapott a pro kategóriába, ahol összemérhetik erejüket egymással. További különlegesség még, hogy a leghosszabb, 30 kilométeres L-kategóriába akár háromfős váltóval is lehet nevezni, illetve az amatőr kategórián belül megrendezik a kaptatófutást. A verseny szervezői kiválasztják az útvonal legmeredekebb szakaszát, külön mérőállomást üzemeltetnek erre, a szakaszt leggyorsabban megtevőt pedig különdíjban részesítik.

A terepfutóversenyen nem lehet panasz a frissítőpontok és a cél ételkínálatára sem. Fotók: wadkanz.hu

A rajt és a cél mindkét nap Biatorbágyon, a Fő utca és Fekete-köz sarkán a patakparton található. A túrázók szombaton reggel 8-tól, a futók vasárnap délelőtt 10-től indulhatnak útnak. További információk a túrával kapcsolatban itt, a terepfutóversenyről ide kattintva érhetők el.

Legfrissebb hírek

Otthoni körülmények között, könnyen elvégezhető edzésfeladatok túrázáshoz

Csupasport
2025.02.09. 10:18

Hegynek felfelé és lefelé jövet is sokat számít a helyes technika

Csupasport
2025.01.29. 18:15

Így tehetjük még könnyebbé a túrahátizsákunkat

Csupasport
2025.01.24. 16:23

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.01.13. 16:14

Futás, korcsolya, tenisz, túra – szabadidős sportprogramok januárban

Csupasport
2025.01.09. 16:41

Fogyasszon -e energiazselét a túrázó?

Csupasport
2025.01.07. 17:23

Tippek téli túracipő vásárlásához

Csupasport
2025.01.05. 16:12

Öt kérdés, ami az első ötvenes túrán bárkiben felvetődhet

Csupasport
2024.12.29. 09:47
Ezek is érdekelhetik