Fontosabb események a 35. héten

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2018.08.28. 06:00
Sporteseményekben továbbra sincs hiány, szeptember első hétvégéjén a terepduatlonosok gyakorolhatnak Pilisszentivánon, a horgászok pedig szombat-vasárnap Dunavarsányban versenyezhetnek.

Túrázás

Augusztus 31., péntek – Budapest

Könnyed nyári végi levezetés túrázóknak. A III. kerületben lévő Királyok útja–Hadrianus utca sarkától 18 és 22 óra között indulhatnak 5, 7.5 és 10 kilométeres éjszakai túrára, szintidő a távok sorrendjében 2, 3 és 4 óra. Valóban egyszerű túra, a maga 40, 67 és 94 méteres szintemelkedésével.

 

Túrázás

Augusztus 31., péntek – Budapest

A Hétköznapi Barangolások túrasorozatot idén először rendezték meg, s ebben az évben a harmadik, egyben utolsó túrája a Pénteki Poroszkáló. A Városmajor parkban hajnali 5 és este 11 óra között bárki elrajtolhat, a szervezők így segítenek a munka előtt vagy a hétközi munka után érkező indulóknak. A távok: 10 és 25 kilométer, illetve a kettő egymás után is teljesíthető, de figyelem, a célt éjfélkor zárják!

 

Hegymászás

Augusztus 31–szeptember 9. – Budapest, Poprád

Klasszikus hegymászó tanfolyam Szlovákiában, a Magas-Tátra kapujában azoknak, akik nem akarnak függőleges falakat mászni, nem akarnak peremeken kapaszkodni, hanem a hegyek csúcsaira, hágóira, gerinceire vágynak. Természetesen a teljesen kezdők a kötéltechnikai és sziklamászó alapismeretekkel kezdik, illetve a Budapest környéki mászóiskolák legkönnyebb sziklamászó útvonalaival augusztus 31. és szeptember 2. között. A haladók mélyebb alpesi ismeretekkel (hegyek, kőzetek, meteorológia, élettan, tervezés, tájékozódás), hosszú mászásokkal és kötélbiztosítást igénylő szakaszokkal túrázhatnak a Magas-Tátrában szeptember 6. és 9. között.

 

Kezdő és haladó hegymászók itthon és Szlovákiában is gyakorolhatnak

 

Futás

Szeptember 1., szombat – Budapest

A Patakparti Futónapot rossz idő esetén is megtartják, kizárólag extrém időjárási körülmények között halasztják el. A lényeg, hogy a XVI. kerületi Szilas-patak mentén található kerékpárúton rendezik a versenyt, rajt a Hermina útnál lévő játszótér. Nyolc éves kor alatt egy kilométeres távon indulhatnak a fiatalok, egyébként felnőtteknek a verseny 8 és 16 km-es.

 

Túrázás

Szeptember 1., szombat – Rózsaszentmárton

Az úgynevezett vadrózsa túrán kizárólag előnevezéssel és a nevezési díj előzetes elutalásával lehet részt venni. Aki a 10, 20, 30 vagy 50 kilométeres távot választja, augusztus 28-ig megteheti mindezt, sajnos a 160 km-nél már lejárt a határidő. A túra része a Mátra teljesítménytúrázója mozgalomnak, az Olimpiai Ötpróbának és a Magyar Nemzeti Teljesítménytúra Bajnokságnak.

 

Horgászat

Szeptember 1., szombat – Dunavarsány

Még lehet nevezni szeptember első horgászversenyére a Moby Dick horgásztónál. A maximális létszám 84 fő, de 6000 forintért augusztus 31-ig bárki próbálkozhat, eddig a helyek fele kelt el.

 

Túrázás

Szeptember 1., szombat – Budapest

A Nagykovácsi elágazástól, a 63-as busz végállomásától induló túrán részt vevők 28.4 kilométert kell teljesíteniük. Rajtolni 8 és 10 óra között lehet, de fontos, hogy a túra során sem ellátmány, sem táblák, sem pedig jelölő szalagok nem segítik az indulókat. A túra a Budapest Kupa része.

 

Terepfutás

Szeptember 1., szombat – Tura

A helyi általános iskola elől rövid- (5.5 km) és hosszútávra (13 km) indulhatnak a versenyzők, egységesen 3000 forint nevezési díj ellenében. Érdemes előnevezéssel érkezni, amely augusztus 30-ig megtehető, mert a helyszínen csupán harminc fő jelentkezését fogadják el. Rajt 11 órakor.

 

Túrázás

Szeptember 1., szombat – Kőkapu

A túrázók Rostalló erdei kisvasút végállomásától indulhatnak az úgynevezett Zemplén Kő-körre, amely három távot foglal magába. A futókör 15 km, s mint az elnevezéséből kiderül, futva is lehet teljesíteni. Természetesen túrázva is megtehető a táv, de a kiskör (18 km) vagy a nagykör (32) közül is lehet választani.

 

Futás

Szeptember 1–2., szombat–vasárnap – Aggtelek

Idén már a 8. Nomád Baradla Underground versenyt rendezik meg. A kétnapos barlangfutáson öt különböző táv között lehet választani, de a 2, 7. 9. 16 és 34 kilométeres szakaszok mellett a gyermekek (7 és 18 év között) is indulhatnak egy külön versenyen, de nem a barlangban, hanem kijelölt erdei ösvényen.

 

Horgászat

Szeptember 2., vasárnap – Dunavarsány

Ez már a 8. Úszós Kupa, amelyen a korábbiakkal ellentétben már match botot is lehet használni, sőt a versenyen a rakós botot fel lehet váltani match botra a tó közepéig. A rakós bot maximális hossza 13 méter. Nevezési díj 7000 forint.

 

Duatlon

Szeptember 2., vasárnap – Pilisszentiván

Szeptember első vasárnapja hagyományosan a terepduatlonosoké. Pilisszentivánban a tavaly megismert helyszínen gyakorolhatnak a versenyzők, s újítás, hogy a nagyon fiatalok is bekapcsolódhatnak újonc kategóriában. Felső korhatár nincs. A versenyengedély amatőr kategóriára is kiváltható, nem szükséges sportorvosi engedély, ellenben a szövetség regisztrált tagegyesületéhez kell tartozni. Ebben az X2S Salomon Team segítséget nyújt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik